Art Deco

(1926 - 1938)

Ismertető

Art deco Magyarországon

 

Saját korában jelölték a „modern díszítés”, „díszek kubista módra”, „dekoratív expresszionizmus”, vagy ahogy nálunk hívták, „cikcakkos dekoráció” nevekkel. De a ma is használatos art deco kifejezés – amely eredetileg az 1925-ös párizsi iparművészeti kiállítás (Exposition des Art Décoratifs et Industriels) címének rövidítéséből ered – mint művészettörténeti kategória, nemzetközileg csupán 1966-tól, Magyarországon a nyolcvanas évek második felétől terjedt el. Az elmúlt évek részkutatásai alapján feltételezhető, hogy az art deco jelenléte hangsúlyosabb volt a magyar művészetben, mint eddig gondolták.

 

Az art deco-t tartják az utolsó korstílusnak és egyben az első modern világstílusnak, amit épp azzal vívott ki, hogy merte szabadon kezelni a stílus fogalmát. Mi több, abból indult ki, hogy a stílusok gond nélkül összefésülhetők, variálhatók, nemcsak a (képző-, ipar- vagy alkalmazott-) művészetekben, hanem az élet minden területén (pl. reklám, design, film, divat). Az art deco-t szoros szálak fűzik a szecesszióhoz. Kezdete és eredete annak kései, geometrikus irányához köthető, ugyanakkor vele szemben, az art deco nem stílusnosztalgia, nem a múltba menekülés, hanem a modernista attitűdöt felvállalva, a régi szintetizálása, hogy abból egy radikálisan újat teremtsen. Így nagyvonalúan magába egyesíti a múlt művészetének – mindenekelőtt az egzotikus (pl. távol-keleti, egyiptomi, afrikai) – tradícióit a stilizált modernséggel és az avantgárd irányzatokkal.

 

Az első világháborút követő recesszió és depresszió az eszképzimus egy újabb időszakát hozta el, azonban most nincs szó a századvégi polgár kiábrándultságának menekülő, elitista szépségkultuszáról, a századelő vajúdó útkereséséről vagy az avantgárd társadalomformáló radikalizmusáról. Az art deco a meglévő nyomor és nélkülözés helyett az átlagember számára a csillogást, a luxust, az olykor frivol és dekadenciába hajló életmódot ígérte, hogy bárki lehet divatos és modern. Az art deco lényegében a modernizmus popularizációja.

 

Az art deco jellemző stílusjegyei: a realizmus térfelfogásának elvetése; lapidáris formaképzés; léptékkülönbségek hangsúlyozása; egzotikus kultúrák formarendjének felhasználása; stilizálás és redukció; kedvelt formája a háromszög vagy a cikk-cakk motívum. Témái: a modern nő mint új ideál; az éjszakai élet szereplői (táncosok, jazz-zenészek), a modern városi élethez kapcsolódó tevékenységek (kutyasétáltatás, autózás, sportolás, utazás, moziba járás), egzotikus emberek és állatok. Az art deco határai igen rugalmasak, ennek ellenére, könnyen beazonosítható, mivel a közízlés része, amely megjelenik a mindennapi vizuális kultúrában. Eleinte szívesen használt drága anyagokat (pl. elefántcsont, gyöngy, drágakövek, ébenfa), de a tömegtermelésbe is be tudott kapcsolódni a kor divatos matériáinak felhasználásával (pl. műanyag, üveg). Az art deco egyik nagy előnye, hogy az adott (letisztult) formakészlet drágább vagy olcsóbb anyagból egyaránt kivitelezhető és másolható. Az art deco azt hirdette, hogy a luxus mindenkié.

 

Az 1925-ös párizsi expón magyar pavilon még nem volt. A hivatalos meghívás ellenére anyagi nehézségekre hivatkozva, a magyar kormány lemondta a szereplést. De minden bizonnyal a trianoni sokk is közrejátszott ebben. Az art deco először a Párizsban élő (Beöthy István, Csáky József, Huszár Imre, Kelety Sándor, Miklós Gusztáv, Vértes Marcell, Vörös Béla) vagy hosszabb-rövidebb időt ott töltő magyar művészekre (Bor Pál, Hiesz Géza, Vaszary János, Walleshausen Zsigmond) volt hatással. Közülük is Csáky József és Miklós Gusztáv az art deco szobrászat nemzetközileg is meghatározó alakjaivá váltak, akik az exkluzív anyagok és a nívós kidolgozás iránti igényt a legmagasabb szinten teljesítették. Csáky húszas évek derekától készült szobrain állatok vagy az ókori alakábrázoláshoz hasonló, álló, frontális helyzetű, nyújtott figurák jelennek meg (pl. Nőstény oroszlán, 1924; Kakas, 1924; Női fej, 1924). Miklós kisplasztikák mellett kilincseket, fogantyúkat, színes üvegablakot és egyéb lakberendezési tárgyakat is tervezett. Vörös Béla elefántcsontfaragásból élt, Beöthy István kezdetben kerámiákat készített, Kelety Sándor többek között a híres Goldscheider and Etling cégnek csinálta a népszerű bronz és elefántcsont szobrocskákat.

 

Némi késéssel és habozással vette át a terepet Magyarországon is ez az irányzat. Az építészetben, iparművészetben, enteriőr-tervezésben az art deco Magyarországon megőrizte kötődését a népművészettel. Az élet zűrzavarából egyfajta kiútnak tűnt az ősi formákban rejlő egyszerűséghez történő visszatérés. A művészek felismerik az alapvető formák jelentőségét; rácsodálkoznak ezek mély kifejezőerejére. A rendkívül sokoldalú Kozma Lajos bútor- és díszítőművészetében sajátosan keverte a barokk, rokokó és népi elemeket a húszas években, amelyet a szakma „Kozma-barokknak” nevezett el. Ez a stílus neobarokkjával szalonképes volt, expresszivitásával idomult a kor „modernség" igényéhez, ugyanakkor népiességével a „nemzeti" öntudatot is szolgálta. Ebből az időszakból Kozmának két lakóháza emelkedik ki: a budapesti Austerlitz-ház (1924) és a gyomaendrődi Kner-villa (1925). Az iparművészek közül többek között megemlíthető még Báthory Júlia, Ferenczy Noémi, Gádor István, Gorka Géza, Kaesz Gyula, Kovács Margit, Szabó Éva, Lakatos Arthur, Végh Gusztáv, akik életművében felfedezhetőek art deco-művek.

 

A kereskedelmi grafika forradalmasítása főként az emigrációból hazatérő három művész (Kassák Lajos, Berény Róbert és Bortnyik Sándor) személyéhez köthető a két világháború között, akik a szecesszió orientalista, túlfűtött, cirádás ízlésvilága után egészen új grafikai stílust teremtettek. A plakátokon feltűnő személyek sokszor arcnélküliek, stilizált férfiak és nők, akiknek csupán a „kellékeik” (pl.  a cilinder, okuláré, rúzsos ajak, kalap, kötény) árulkodnak arról, hogy a reklám melyik társadalmi osztályt célozza meg. Kassák Lajos amellett, hogy plakátot tervezett (Magyar Hírlap, 1924; Harang szappan, 1929), a Reklámélet és a Magyar Grafika folyóiratokban megjelent elméleti írásaiban a reklámplakát funkcióját, szerepét és esztétikáját igyekezett megfogalmazni. A Berlinből hazatérő Berény Róbert plakátjain jól elegyíti a német expresszionizmus és expresszionista filmek (pl. merész rövidülések és nézőpontok, egymásnak torlódó háttér) stílusjegyeit a jelszerűre redukált geometrikus formákkal, valamint a Bauhausban sokszor ábrázolt, arcnélküli gépemberrel (pl. Flora terpentin szappan, 1927; Palma kaucsuksarok, 1928). Berény leghíresebb plakátja a híres dohánypapír cégnek, a Modianónak készült 1929-ben, amelyben csupán néhány jól megválasztott, színes síkmező és végtelenül leegyszerűsített forma segítségével képes egy elegáns, cigarettázó férfi alakját ábrázolni. A plakát egyik eredeti példánya 37500 fontot kelt el egy nemzetközi árverésen 2015-ben. A Modiano név fogalommá vált a plakátkereskedelemben, számtalan gyűjtője van, amely annak köszönhető, hogy a cég rendkívül jó szemmel és pr-érzékkel választotta ki a grafikusokat, majd a pályamunkákat rendszeresen bemutatta kiállításokon, évkönyvekben. Bortnyik Sándor, valamint az általa 1928-ban alapított – „magyar Bauhaus”-nak is nevezett – Budapesti Műhely egyaránt készített reklámgrafikákat a Modianónak. Bortnyik célja valóban egy összművészeti iskola létrehozása volt, de ehhez hiányzott a megfelelő anyagi és szellemi tőke. A műhely fő profilja, így a reklám- és plakátgrafika lett, amelyet ugyanakkor maximálisan áthatott a korszerűség szelleme. Bortnyik korabeli művészete a Bauhaus elvein alapult, és a funkcionalizmus programját követte. Plakátjaira jellemző az erős vizualitás és redukció, a feszes komponálás, a tárgyias formanyelv, a betű, a forma és a szín egyszerű, de annál szuggesztívebb ritmusjátéka (pl. Újság, 1926; Modiano, 1926). Kassákhoz hasonlóan Bortnyik is írt cikkeket a korszerű környezetformálás védelmében, mivel a reklámot a társadalomformálás és ízlésnevelés eszközének is tartotta. Bortnyik és Berény stílusa az 1930-as években az art deco hatására, festőibbé és díszesebbé vált. A Budapesti Műhelyből számos, később sikeres művész és grafikus indult (pl. Halász János, Ata Kandó, Macskássy Gyula, Victor Vasarely). Csemiczky Tihamér a Tungsram elektronikai márkának lett a főtervezője. A népies és a városi közönségnek szóló plakátok szintézise Irsai Istvánhoz köthető. Dohányzó parasztlegény-feje (1931) a húszas évek hagyományait ötvözi a nemzeti irányvonallal.

 

Az alkalmazott műfajok eszkalációját követően a grand art, a képzőművészet műfajaiban is megjelent az art deco-stílus. A stílusmozzanatok aspektusából az egyes művek, műtárgyak stílusa kezdetben úgy merült fel, mint egy-egy alkotó életpályájának meghatározott periódusa. A festészetben Vaszary János és Batthyány Gyula, akik a les années follées időszakát előszeretettel ábrázolták műveikben. Vaszary 1925-ös párizsi látogatása új korszakot nyitott életművében: a fehérre alapozott vászonra, gyors gesztusokkal vitte fel a tiszta, keveretlen, élénk színeket. A plaszticitás és az anyagszerűség szinte eltűnik, a felületet dekoratív, nagy színfoltok és hangsúlyos, lendületesen felvitt kontúrok uralják. Vaszary sorra látogatta az éjszakai lokálokat, színes ceruzával és vízfestékkel pillanatképeket rögtönzött a táncosokról, vendégekről. Remek karakterérzékkel mutatta be a korszak jellegzetes figuráit. Főként a női karakterek érdekelték, változatos szerepben láttatta a különböző típusokat. Utolsó nagy korszakában Vaszary a szépség és az életöröm festője lett. Ezzel szemben egykori tanítványa, Batthyány Gyula, aki nemcsak a nagyvilági élet (közkedvelt) megörökítője volt, hanem alanyi jogon (Andrássy család sarjaként) a magyar arisztokráciához is tartozott – groteszk éllel és öniróniától sem mentesen mutatta be festményein saját társadalmi osztályának mindennapjait. Lóversenyeket, fogadásokat, színház premiereket. Nemcsak a korszak sztárjait és a korszak divatos pesti nőit (Ticharich Zdenka, Tamara Karsavina, Bajor Gizi, gróf Apponyi Júlia) festette meg, de sminktanácsokat, öltözködési tippeket adott, és ruhákat is tervezett. Képeire jellemző: a szokatlan nézőpont és térszemlélet; a (túl)zsúfoltság, dekadens formakavalkád; az örvénylő vonalvezetés; a manierizmusra emlékeztető elnyújtott, kitekeredett, érzéki formák és felületek. Az art deco határmezsgyéjén mozognak Kádár Béla, Klie Zoltán, Molnár C. Pál, Rauscher György, Róna Klára, Sassy Attila vagy Vaszkó Ödön húszak-harmincas évekbeli műveik. Kövesházi Kalmár Elza szobrászművész hosszú ideig élt külföldön, majd az I. világháború után végleg Budapesten telepedett le. Életművét végigkíséri a táncosnő-téma, amelyhez a kezdetekben Isadora Duncan, később saját lánya adott élményt, aki Madzsar Alice mozgásművészeti iskolájának, később Palasovszky Ödön színházának egyik vezető táncosa volt. A téma a mozdulat kifejezőereje, a gesztus és érzelem sűrített pillanatának megragadása, a rajzosság, térbeliség és dekorativitás szüntelen egymásba játszása miatt vonzotta. Kalmár jelmezeket (pl. Géptánc, Lélegzőtánc, Tűzprédikáció) és színpadképet is tervezett (A számok élete, 1929) lánya előadásaihoz.

 

kapcsolódó műalkotások

Színházban (1930)

Barta Mária

50,000 USD

Ádám és Éva (1930)

Csortos Elek József

24,000 USD

Táncosnő (1930)

Detre Szilárd

4,000 USD

Fürdő nő (1927)

Cserepes István

8,000 USD

Portré (1930)

Beck Judit

9,000 USD

Csendélet kék vázával (1931)

Lehel Mária

8,000 USD

Férfi portré (1930)

Gyenes Gitta

4,000 USD

Szőke lány (1920)

Gara Arnold

3,000 USD

Nyári délután (1930)

Kliené Róna Klára

8,000 USD

Párducos ékszerdoboz (1906)

Muhits Sándor

4,500 USD

Piros kalapos hölgy (1920)

Detre Szilárd

3,000 USD

Erdei ház (1922)

Galambos Margit

6,000 USD

Budapest (1934)

Jaschik Álmos

6,000 USD

Francia család (1920)

Detre Szilárd

4,000 USD

Két nő (1910)

Mihály Rezső

12,500 USD

Áhitat (1930)

Csiky András

12,000 USD

Eros Immaterialis - tizennégy litográfia (1910)

Erdei Viktor

4,000 USD

Nő madarakkal (1930)

Sassy Attila

20,000 USD

Tukánok (1923)

Révész - Ferryman Ferenc

10,000 USD

Japán emlék (1918)

Komáromi Kacz Endréné Kis Sarolta

7,000 USD

A Dorco strandszett csomagolása (1931)

Csemiczky Tihamér

80,000 USD

Szinpadkép (1927)

Klausz Ernest

6,000 USD

Piros masnis félakt (1930s)

Gömöri Raidl Ida

24,000 USD

A chicagói világkiállítás (1933)

Gyimesi Kásás Ernő

50,000 USD

Aida (Around 1930)

Adamovics Arányi Vazul

4,000 USD

kapcsolódó művészek

Jaschik Álmos

(1885 - 1950)

Művész megtekintése

Gyenes Gitta

(1880 - 1960)

Művész megtekintése

Csortos Elek József

(1875 - 1934)

Művész megtekintése

Gábor Jenő

(1893 - 1968)

Művész megtekintése

Lehel Mária

(1889 - 1973)

Művész megtekintése

Detre Szilárd

(1891 - 1945)

Művész megtekintése

Beck Judit

(1909 - 1995)

Művész megtekintése

Bokros Birman Dezső

(1889 - 1965)

Művész megtekintése

Kliené Róna Klára

(1901 - 1987)

Művész megtekintése

Gara Arnold

(1882 - 1929)

Művész megtekintése

Sassy Attila

(1880 - 1967)

Művész megtekintése

Kacziány Aladár

(1887 - 1978)

Művész megtekintése

Galambos Margit

()

Művész megtekintése

Kozma Lajos

(1884 - 1948)

Művész megtekintése

Gróf József

(1892 - 1944)

Művész megtekintése

Révész - Ferryman Ferenc

(1893 - 1983)

Művész megtekintése

Scheiber Hugó

(1873 - 1950)

Művész megtekintése

Zajti Ferenc

(1886 - 1961)

Művész megtekintése

Csemiczky Tihamér

(1904 - 1960)

Művész megtekintése

Héjjas János

(1906-2001)

Művész megtekintése

Gyimesi Kásás Ernő

(1901 - 1994)

Művész megtekintése

Adamovics Arányi Vazul

(1910-1969)

Művész megtekintése

Basch Edit

(1895-1980)

Művész megtekintése