Turán Hacker Mária

1886 - 1967

Életrajz

Turán Hacker Mária magyar festőművész. Kecskeméten született Hacker Lajos kereskedő és Ligeti Lina gyermekeként. A felső leányiskolát Budapesten végezte, majd a Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet. Ezzel egyidejűleg a Zeneművészeti Főiskolán Chován Kálmán növendéke volt, s kitüntetéssel tanári diplomát nyert. Ezután Münchenben, Párizsban és Nagybányán folytatott festőművészeti tanulmányokat. 


Hazatérését követően a Műcsarnokban szerepelt először Házépítés a Rózsadombon című képével. Később a Nemzeti Szalonban rendezett kollektív kiállítást, de emellett kiállított a Műcsarnok tárlatain is. Genovában az UME művészcsoporttal állított ki. A Nemzeti Szalonban Nikola Taneff kiállításán különösen Tűz és Volga című képeivel aratott sikert. 


1912-ben tartotta első önálló hangversenyét a Royal nagytermében. E hangversenyén Schumann interpretálásával aratott meleg sajtó és közönség sikert. Később Bécsben tartott több önálló hangversenyt és működött közre több hangversenyen.

Related artworks

Csendélet keleti szobrokkal (around 1925)

Turán Hacker Mária

1,200 USD