Életrajz
Vaszary János magyar festőművész és grafikus, a 20. századi magyar képzőművészet egyik legjelentősebb mestere. A Mintarajziskolában Székely Bertalannál és Greguss Jánosnál kezdte tanulmányait. 1887 után előbb Münchenben von Hacklnál és von Löfflitznél tanult. Bastien-Lepage francia festő Münchenben kiállított képeinek hatására Párizsba ment, s ott 1899-ben beiratkozott a Julian Akadémiára. A legnagyobb hatással Hollósy Simon és a körülötte csoportosuló nagybányai művésztelep festői voltak rá, művészete azonban mindvégig francia ihletettségű maradt.
Már húszéves kora előttől rendszeresen kiállító művész volt a Nemzeti Szalonban, és 1912-ben a Művészházban is volt kiállítása. 1916-ban mint hadifestő állította ki képeit a sajtóhadiszálláson. 1909-ben, 1920-ban és 1924-ben az Ernst Múzeumban volt kiállítása. 1922-ben a Helikon Szalonban volt gyűjteményes kiállítása. Az 1920-as évek végétől az UME által rendezett kiállításkon vett részt.
Korai művei a szecesszió jegyében születtek. Pierre Puvis de Chavannes hatása fedezhető fel olyan szecessziós jellegű festményein, mint a Bizánci Madonna, Aranykor, mely utóbbi a hazai szecesszió egyik főműve. Korai iparművészeti munkái, így például az általa tervezett, magyar népművészeti motívumokat felhasználó gobelinek, szintén jelentősek. Később visszatért a realista-naturalista megfogalmazású életképekhez. Az 1900-as évek első évtizede második felében a francia impresszionizmus hatása érződik képein, majd a fauve festészet hatása alá került.
Később Tatán élt, ahol a Toroczkai Wigand Ede által tervezett és 1911-ben megépített tóvárosi műtermes házban az 1910-es évektől gyakran tartózkodott haláláig. A villa a székely lakóház épületelemeit tartalmazza, mint a székely fafaragó művészetnek díszítő elemeit. Számos művét festette villájában és a városban. Az első világháború alatt drámai hatású képeket festett a frontról. Expresszionista hatású képei ekkor, és a háború utáni néhány évben születtek. Ezt követően azonban ismét Párizsba utazott, s visszatért a francia festészet hagyományaihoz. Gyors, laza, könnyed ecsetvonású képei készültek ekkor.
1920-tól tíz éven át a Lyka Károly által újjá szervezett Képzőművészeti Főiskola tanára volt, az 1932-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig, 1923-tól az Új Művészek Egyesülete alapító tagja és elnöke, 1924-ben a Képzőművészek Új Társasága egyik alapító tagja. Kiváló mester volt a főiskolán, oktatta az új stílusirányokat, s maga is mind kipróbálta őket. Egyéni stílusát mindvégig a lendületes, vázlatos ecsetkezelés jellemezte.