Életrajz
Aba-Novák Vilmos magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912-ben érettségizett a budapesti Toldi reálgimnáziumban. Tizennyolc éves rajztanárnövendékként felvette az Aba előnevet. Ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre tanítványa lett, 1912 és 1914. 1913 nyarán a Szolnoki művésztelepen Fényes Adolftól olajfestést tanult. Alig megkezdett tanulmányait megszakította a háború, 1914 októberében bevonult a 29. honvédezredbe. A háborúban megsebesült, jobb karja hosszú ideig béna maradt, rajztanári oklevelét 1918-ban szerezte meg. Ugyanebben az évben szerelt le, majd egy évig a József Nádor Műegyetem kisegítő tanársegéde volt.
Ősztől pedig Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel Berény Róbert Városmajor utcai műtermében dolgoztak. 1922 tavaszától három éven át Olgyai Viktor grafikai műtermének növendéke volt. Első grafikai kiállítása 1922 szeptemberében, az Ernst Múzeumban nyílt meg. 1923-tól a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének tagja lett. A következő évben részt vett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) első Ernst Múzeumbeli csoportkiállításán. Ezt követően dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán.
1925-ben feleségével és modelljével, Katóval , Zugligetbe költözött, nyáron Patkó Károllyal Felsőbányán festett. Elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság ötmillió koronás külföldi utazási díját. 1926-ban, a Nemzeti Szalonbeli első Tavaszi Tárlaton kiállított, s Savonarola című rézkarcával a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai nagydíját nyerte el. Májusban külföldi utazást rendezett, Velence-Verona-Milánó-Bern-Párizs útvonalon. Nyáron Felsőbányán festett.
1927 februárjában rendezte harmadik gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT). Grafikákkal vett részt a firenzei, varsói, poznani, krakkói, stockholmi magyar kiállításokon. Fonó Lajossal társulva Norma néven festőeszköz-készítő üzemet létesített, nyáron pedig a Somogy vármegyei Igalon és Törökkoppányban festett.
1928-ban a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé választotta, és a Belvárosi Képzőművészeti Szabadiskola tanára lett. Átköltöztek a budai Margit körút 54.-be. Ettől az évtől kezdve minden alkalommal szerepelt a velencei biennálén. A Munkácsy-céh tagja lett. Megszületett Judit lánya, nyáron pedig ismét Igalon festett.
1928-30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára.
1930-tól állandóan visszatért a Szolnoki művésztelepre. Sok zsáner- és tájképet festett. Először szerepelt a Tamás Galériában. 1930–1937 között képzőművészeti magániskolát vezetett.
1931-ben az Ernst Múzeumban mutatta be a Rómában festett anyagát. Gyűjteményes kiállításokat rendezett Milánóban, Genovában, Bergamóban, Triesztben. Szerepelt a Pittsburgh-ban és New Yorkban. A Búcsúsok kompátkelése a Tiszán című képét megvásárolta a New York-i Museum of Modern Art. Részt vett a római ösztöndíjasok első csoportkiállításán.
Mint freskófestő számos állami és egyházi megbízást teljesített. 1937-ben elnyerte a párizsi világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennálé nagydíját. Késői temperafestményeit virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik.
Kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa. Bravúros technikával idézte fel – karikaturisztikus elemeket sem nélkülözve – az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik.