Hajóban (1961)

Somos Miklós 1951-1957 között járt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol mestere Fónyi Géza volt. Az ötvenes évek közepétől vett részt országos kiállításokon. A konstruktív festészettel rokon egyéni stílusa, melyet Perneczky Géza lírai realizmusnak nevezett, a 60-as évek elejére alakult ki. Szuggesztív erejű festményeire reliefszerű, erős plaszticitás, kötött szerkesztés, zárt leegyszerűsített formák, redukált színhasználat a jellemző. Munkaábrázolásainál, tájképeinél, aktjainál és portréinál túllép a valóság egyedi jegyein. Festészete leginkább Barcsay Jenő, Domanovszky Endre és Kondor Béla korabeli képeivel vonhatók párhuzamba. 1963-ban Hódmezővásárhelyen kerámiaképeket is készített. A hetvenes évek elején festészete megújult. Komor jelenetek helyett, színesedő palettával kubo-szürrealisztikus tereket, csendéleteket festett, majd a nyolcvanas évekre művei még oldottabbá váltak. 

Somos a hatvanas évek elején megkapta a Derkovits-ösztöndíjat, ennek keretében egy évet vidéken kellett tölteni egy gyárban vagy üzemben, hogy az ottani életet megismerje, dokumentálja. Miközben teljesítette kötelességét, és festette figurális képeit, grafikáiban továbbment, és az absztrakcióval kacérkodott. 1961-ben több olyan képet is csinált, amely a szürrealisták és az Európai Iskolások művészetének ismeretéről tanúskodnak. Az Európai Iskolát 1949-ben államilag megszűntették, az absztrakt művészetet betiltották. A fiatal művészek épp az ötvenes-hatvanas évek fordulóján fedezték fel újra őket. A Zuglói Kör tagjai (Bak Imre, Nádler István stb.), Keserü Ilona vagy akár Fajó János felkeresték idősebb pályatársaik (Korniss Dezső, Lossonczy Miklós, Gyarmathy Tihamér, Martyn Ferenc, Kassák Lajos) műtermeit, akik szívesen mutogatták nekik képeiket. Ezzel párhuzamosan az első nyugati tanulmányutakra is sor került, vagyis megállíthatatlan volt, hogy a művészek tájékozódjanak és megismerkedjenek a legújabb trendekkel. 

Somos Hajóban (1961) című lapján a szabadság egyik ismert szimbólumát, a hajót és a tengert az ókori egyiptomi ábrázolásoknak megfelelően ábrázolja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítésével. A mű Martyn Ferenc harmincas-negyvenes években készült szürrealista, absztrakt világát idézi.