Kompozíció (Around 1970)

Kováts Albert 1954-től járt szabadiskolába, azonban 1956-ban letartóztatták, és két évet börtönben ült. 1961-től kiállító művész, korai munkái ikonszerű, mágikus képek, amelyekkel Vajda Lajos emlékének tisztelgett, valamint hangsúlyozták kötödését a magyar szürrealista hagyományokhoz. 1967-ben volt első önálló kiállítása a Fényes Adolf Teremben. Itt mutatta be első "ős-Übü"-jét, amelyre Paul Klee Senecio-ja hatott. Alfred Jarry Übü királya későbbi művészetének központi témája, amelynek groteszk címszereplője számára a Kádár-korszak áthallásokkal terhes Diktátor-bábuja lett. "Kafkai dimenziójú szorongás és a dadaizmus vigyora találkoznak Kováts Übü-képein" - írta Forgács Éva. A hetvenes években a Rakéta Regényújság illusztrátora, valamint megjelenik A rajz c. kiskönyve. Már ekkor kísérletezett a kollázzsal, de az igazi lökést egy Párizsban látott Max Ernst kiállítás adta. 1980-1985 között főként kollázsokat készített, amelyeken legtöbbször fekete alapon fehér vonalrajzra fűzte a kollázselemeket, és különösen figyelt az illesztésekre, hogy olyan hatást keltsenek, mint a metszetek.1985 után Kováts visszatért a rajzhoz és a festészethez. Festői munkássága mellett 1991 óta ír, publikál képzőművészeti és várostörténeti vonatkozású cikkeket.

Kováts grafikáján kör- és íves alakú vagy egyéb zárt formálk harmóniájával szemben a legtöbb belső alakzat tördelt. A nagyobb tömbszerű részekből ágaznak többfele. A telt formát többnyire megtöri, szétszabdalja egy-egy rajzi elem: az egymásnak feszülő formák közti összecsapás végül is dinamikus egyensúlyban, az ellentétek egységében nyugszik meg. A kint és a bent, a magasság és a mélység szemléleti ellentétpárját ötvözi eggyé, úgy, hogy szinte misztikus módon egyszerre mutatja a különféle nézőpontokat, de totális egységüket is. Az általában megszokott felületmodellálással szemben Kováts rajzain jórészt a fehér felület dominál. Takarékosan bánik pont- és vonalstruktúrájával, de ahol él vele, ott a természethez foghatóan gazdag és változatos. A Kováts-képek formavilágának döntő jellegzetessége, hogy minden egyes részlet, de gyakran a képek egésze is az appercepció, a felismerhető határvidéken helyezkedik el. Egyaránt lehet egy táj felülnézete vagy egy hármas hajójú templom alaprajza.