Templomtorony (1931)

Kinszki Imre zsidó származása és anyagi nehézségek miatt tanulmányait abba kellett hagynia és hivatalt vállalt. A Magyar Textilgyárosok Országos Egyesülete irattárában dolgozott egész életében. Fényképezôgépet viszonylag késôn fogott elôször a kezébe, a családi emlékezet szerint elsô gyermeke születésekor, 1926-ban kapott egyet a feleségétôl ajándékba. Fia, majd leánya cseperedésének dokumentálása mellett hamarosan mind szenvedélyesebben fordult újabb témák és fényképészeti megoldások felé. 1931-től a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének (MAOSZ) tagja. A harmincas évekre már beérkezett alkotónak számított az amatőr fényképész körökben. Egy 1934-es cikkében már határozottan az ún. új-tárgyiasság mellett tette le voksát (a 'magyar stíl'-lel szemben). Kiterjedt külföldi kapcsolatai révén módjában állt a legújabb német fotográfiai áramlatokkal megismerkedni. 1938 decemberében több fotóstársával egyetemben kilépett a MAOSZ-ból, mert sem világnézeti, sem művészetszemléleti kérdésekben nem értett egyet a szövetség akkori vezetőivel. 1937 januárjában Denkstein Jenő, Eke Mihály, dr. Félegyházy László, Haár Ferenc, Haidberg Gyula, dr. Müller Miklós, Seiden Gusztáv, Szabó Lajos, Vadas Ernő és Kinszki Imre létrehozták a Modern Magyar Fényképezők Csoportját. Kinszki Imre életében, közéleti szereplésében fontos helyet foglalt el a csoportban töltött aktív, közel három évnyi szervezői munka. Adat nincs arról, hogy ebben az időszakban mennyit fényképezett, valószínűsíthető, hogy a fennmaradt több száz (nagyrészt datálatlan) pozitív és negatív készítési ideje az ezt megelőző időszak, a 20-as évek vége és a 30-as évek első fele. Sokat szerepelt nemzetközi kiállításokon, antológiákban, különböző sajtótermékekben (National Geographic, American Photography). Kinszki 1945-ben halt meg egy halálmenetben, valahol útban Sachsenhausen felé. Felesége és leánya a pesti gettóban élte túl a vészkorszakot. A kevés holmi között magukkal vittek oda egy doboznyi negatívot is, amiket az utolsó munkaszolgálatos behívásra induló Kinszki a nehéz idôk utáni újrakezdés reményében feltétlenül megőrzendôként bízott rájuk. A megmaradt pár száz felvétel többsége viszontagságos úton közgyűjteményekbe került, az eredeti nagyításokból pedig néhány egyre magasabb árakon kering a nemzetközi műtárgypiacon. 

Kinszki egyik kedvelt témája növények, apró élőlények fényképezése volt. Családi hagyomány, hogy érdeklődőtt a botanika iránt, akár hosszú ideig, sőt évekig figyelt meg egy-egy állatot vagy növényt. Például részletesen beszámolt az ájtatos manóról vagy a csajkók szokásairól a Búvár lapjain. A hivatalnoki napirenddel is összefüggésben alakulhatott ki fényképeinek másik témacsoportja: a várostáj részleteinek és a városi élet apró jeleneteinek ábrázolása. Kora délutánonként, miután becsukta az utolsó aktát, megkezdődött Kinszki „második műszakja”: a séta a városban, kamerával a kézben fürkészve a város vizuális kihívásait. Fényképhagyatékából jól kirajzolódnak e felfedező út szűkös földrajzi határai, a Dunapart, a hazafelé vezető erzsébetvárosi utcák, és leggyakrabban a szűkebb pátria, a zuglói táj, a Róna utca és a közeli Rákos-patak környéke. Mindent megörökítésre szánt, amit csak ember láthat. A mikroszkopikus képek mellett, legkedvesebb beállítása volt az ún. "ablakperspektíva". A radikális felülnézet a húszas-harmincas évek fényképezésének egyik felszabadító erejű vívmánya volt. Egyike a fényképnyelv megújítása eszközeinek. A „Neues Lehen” vagy „straight photography”, illetve a „Neue Sachlichkeit” és a „Bauhaus Fotografie” néven emlegetett. A textúra keresése, a szabályszerű ismétlődések ritmusa ugyancsak az új fényképezés témája lett. Kinszki felvételei között sok az ilyen. Igen szép, a szövetek textúráját asszociáló felvételek sorát készítette el. Munkáin felismerhető Rodcsenko, Moholy-Nagy vagy Renger-Patzsch hatása. Igaz, többnyire szelídebb, viszszafogottabb, idillikusabb megközelítésben, mintha egy alkotói habitusban megférhetne az avantgárd és a biedermeier.

Kinszki újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem abban az új szemléletű formanyelvben, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel az újszerű „ablakperspektívára”, ahogy látni a Templomtorony c. képnél is. Nézőpontja a látványt alapvetően megváltoztatta, hiszen valójában a ház falát nézzük, a templom a tükörből látható.