Vadas Ernő

1899 - 1962

Életrajz

Vadas Ernő fényképész, fotóművész 1899. december 17-én született Nagykanizsán. Érettségi után banktisztviselőként dolgozott, a fényképezéssel csak hobbiból foglalkozott. 1918-ban készítette első fényképeit a szüleitől kapott kis fényképezőgéppel. 1925-ben elküldte képeit bírálatra a Színházi Életnek, és a laptól biztató visszajelzést kapott. 1927-től már a magyar fotóművészet egyik megújítójaként ismert Balogh Rudolf segítségével sajátította el a szakma rejtélyeit.

 

A jó szemű, tehetséges fotográfus 1931-ben külföldön is nevet szerzett, a svájci Camera című folyóirat által rendezett pályázaton Libák című képéért neki ítélték az ezer aranyfrankkal járó első díjat.  Fotói neves külföldi lapokban, többek között a Geographic Magazine-ban, a Vanity Fairben, a Harpers Bazaarban és az Illustrated London Newsban is megjelentek. 1938-ban az American Annual Photography toplistáján 13424 fotográfus közül az igen előkelő ötödik helyre sorolták. 

 

1939-ben Rosner Károllyal kiadta a Magyar Fényképezés című albumát. A második világháborúban munkaszolgálatos volt. 1945-ben került haza Mauthausenből. A második világháború után témaköre kibővült és reálisabb színezetet kapott. Az egyesületet a hatóságok betiltották, így a Turisták Inóci Társasága fotószakosztályának tagjaiként működtek tovább. 1947-ben a Nemzetközi Amatőrfényképészek Világszövetségének egyik hazai igazgatójává nevezték ki. 1954–1962 között a Fotó című szaklap főszerkesztőjeként dolgozott. 1956-tól a Magyar Távirati Iroda fotóriportere illetve főmunkatársa volt. 1956-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke volt. 1957-ben a FIAP legmagasabb kitüntetésben részesítette. 1960-ban gyűjteményes kiállításon mutatta be műveit.1959-ben Ménesterelés című képéért a magyar fotósok közül másodikként kapott díjat a World Press Photo-pályázaton. Vadas Ernő 1962-ben hunyt el.  

Related artworks