Utazás & orientalizmus

(1850 - 1980 )

Ismertető

A művészettörténetben, irodalomban és kultúratudományban az orientalizmus a keleti világ szempontjainak utánzása vagy ábrázolása. Ezeket az ábrázolásokat általában a nyugati világ írói, tervezői és művészei készítik. Különösen a Közel-Keletet ábrázoló orientalista festészet volt a 19. századi akadémiai művészet számos szakterülete egyike, és a nyugati országok irodalma is hasonló érdeklődést mutatott a keleti témák iránt.

 

A keleti művészetek közül a japán művészetnek volt a legnagyobb szerepe a 19. század második felében lezajlott paradigmaváltásban. A japán művészet felfedezése elsősorban a francia festőknek és íróknak, valamint a világkiállításoknak volt köszönhető, ami után ugrásszerűen megnövekedett a keleti művészet iránti érdeklődés. Berendezési tárgyak, különböző díszítő kellékek, bútorok, paravánok, legyezők - kínaiakés japánok vegyesen - egyre gyakrabban bukkantak fel a jómódú polgári otthonokban és a műtermi kellékek között. A keleti tárgyak divatját tükrözi számos akadémikus és szalonfestő munkája, például Munkácsy Mihály Reggel a nyaralóban (1881) című festményei. Keleti tárgyakat helyezett enteriőrjeibe a tehetős hazai polgárság ízlésvilágát megörökítő Margitay Tihamér is. A kikosarazott kérő című (1890) festményén kínai paraván, a főszereplőnő kezében japán legyező látható. A festő gazdagon berendezett műtermében - ahogy például a párizsi vagy a londoni kollégákéban a keleti szőnyegek - medve- és tigrisbőrök mellett japán bútorok is szerepeltek. Hasonló módon díszítette műtermét Csók István is: festményein különböző módon - enteriőrök díszítő tárgyaként vagy szimbolikus funkcióban - fel-feltűnnek a festő gyűjteményébe tartozó kínai japán, perzsa és indiai tárgyak. 

 

A francia impresszionista festők számára a japán művészet már nem csupán egzotikus témát, színes kelléket jelentett, mely idegenségével és távoliságával gyakorol hatást, hanem a„látásforradalmát"elindító inspirációt is. A szülőhazájában alacsonyabb rendűnek tartott, a mindennapi életet feldolgozó témája miatt kevésbé becsűlt„ukijo-e" képtípus azaz az„elillanó világ", a „múló élet" képeit megörökítő fametszetek a színek és formák új harmóniáját kereső impresszionista, majd szecessziós művészekre felszabadítóan hatottak, alternatívát jelentettek a reneszánsz óta uralkodó látásmóddal szemben. Megerősítették a kompozíció és színkezelés tradicionális szabályaival, a modellálásra, a tónusértékekre, az árnyékolásra, a centrális perspektívára épülő ábrázolással szembeforduló törekvéseiket. A figurák elmetszésével, a felület hangsúlyozásával, az aszimmetrikus szerkesztéssel, a szokatlan nézőpontok alkalmazásával, mint a többszörös perspektíva (vagyis a különböző nézőpontok használata egy képen belül) és a V-effektus (azaz a távolodó vonalak szétnyílása) új hatásokat eredményezett. A kétdimenziós képeken a figurák szabadabban helyezkednek el a térben (akár egymás fölött is) és magas a horizontvonal. 

 

Az 1880-as évek végétől egyre nagyobb számban Párizsban tanuló magyar művészek, köztük az 1887-1889, majd 1903-1910 között Párizsban tartózkodó Csók István is, láthatták az akadémikus mesterek és a szalonfestők gazdagon berendezett műtermeit és keleti tárgyakat megörökítő munkáit, de már a japonizáló impresszionista és szimbolista mesterek alkotásait is. A japonizmus, a magyar művészeti közeg más ritmusú fejlődése folytán, nálunk csak 1900 után bontakozott ki teljes szélességben, a modern festészet más áramlataival egy időben, s gyakran hatásukra. Ennek egyik oka a hazai gyűjtőmunkának a kezdetben a nyugat-európaitól eltérő jel legében kereshető. Jóllehet a magyar utazóka franciákkal és angolokkal azonos időben indultak Keletre, de a metszetgyűjtés sokkal későbben kezdődött, és a tárgygyűjtéssel szemben soha nem vált olyan jelentőssé, mint például Franciaországban, ahol maguk a művészek fedezték fel azok különös szépségüket. 
 


A nagy festészeti centrumokban tanuló magyar művészek a japán fametszeteket már korábban felfedezték - elsők között Székely Bertalan -, és népszerűsítésükben is úttörő munkát végeztek. Rippl-Rónai József 1900-ban, első magyarországi nyilvános kiállításán, a Royal Szállóban japán és kínai rajzgyűjteményét saját műveivel együtt mutatta be. A japán és kínai grafikák Rippl-Rónai számára igazolást jelentettek, művei újszerűségének elfogadását remélte tőlük, de a közönség ekkor még értetlenül állt mindkettő előtt. 1911-ben a Rippl-Rónai, Kozma Lajos, Vitéz Miklós és Brummer József gyűjteményeiből létrejött Művészházbeli Keleti kiállításon a legnagyobb számban japán fametszetek szerepeltek. Mellettük kínai, koreai, perzsa és indo-perzsa miniatúrák, sőt Afrikából származó tárgyak is ki voltak állítva.

kapcsolódó műalkotások

Baltimore-i gőzhajók (1929)

Podolini-Volkmann Artúr

5,000 USD

Afrikai lány (1930)

Szantrucsek Jenő

20,000 USD

Indiai táj (1932)

Sass Brunner Erzsébet

30,000 USD

Lót és leányai (1923)

Bató József

40,000 USD

Japán emlék (1918)

Komáromi Kacz Endréné Kis Sarolta

7,000 USD

Arábia (1930)

Bártfay Elly

4,000 USD

Afrikai nő (1933)

Csikós Tóth András

5,000 USD

A kárhozat hídja (Around 1930)

Zajti Ferenc

15,000 USD

Talagabodas vulkán Jáván (1933)

Ujfalusy

8,000 USD

Taj Mahal (Around 1940)

Zajti Ferenc

12,500 USD

Vonat a tájban (Around 1900)

Unknown artist

3,000 USD

kapcsolódó művészek

Podolini-Volkmann Artúr

(1891 - 1943)

Művész megtekintése

Szantrucsek Jenő

(1903 - 1965)

Művész megtekintése

Sass Brunner Erzsébet

(1889–1950)

Művész megtekintése

Komáromi Kacz Endréné Kis Sarolta

( 1883 - 1954)

Művész megtekintése

Bártfay Elly

(1917 - 1995)

Művész megtekintése

Csikós Tóth András

(1902 - 1963)

Művész megtekintése