Baltimore-i gőzhajók (1929)

Podolini-Volkmann Artúr (1891 - 1943)

Információk

Méret

26 x 34,2 cm

Technika

Pasztell, papír.

Ár

5,000 USD

Aláírás

Jelezve balra lent: A. Podolini V. Baltimore 29

Leírás

Nagybányán Ferenczy Károlynál tanult, majd Olaszországban és Németországban járt tanulmányúton. 1911-től állított ki a Nemzeti Szalonban és a Művészházban. Gyűjteményes kiállítása 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1920- és 1921-ben Bécsben a Kunstgemeinschaft-ban volt, valamint még ugyanebben az évben résztvett a Bécsi Secession-kiállításán. 1923 év végén ismét Budapesten a Helikonban volt  bemutatója. 1921 megnyitotta haladó szellemű szabadiskoláját, innden indult el Börzsönyi Kollarits Ferenc, Cserepes István, Korniss Dezső, Derkovits Gyula és Victor Vasarely, Sugár Andor, Dési Huber István vagy Szőllősi Endre. A 30-as évek elején New Yorkba, majd Dél-Afrikába, Pretoriába ment, ahol szintén önálló iskolát nyitott.

 

Podolini-Volkmann pályájának első szakaszát a nagybányai festészet, különösen Ferenczy művészete határozta meg. A húszas évek elején képeit témái, monumentális, szimbolikus kompozíciói és dekorativitása miatt Daumier festészetével rokonították. Elég nagy életművet tudhat magáénak, ami ugyanakkor utazásai folytán szétszóródtak a világban. Szinte mindent megörökített maga körül. Podolini-Volkmann 1929-ben rövid időre New Yorkba ment, a Baltimore-i gőzhajók (1929) azt a pillanatot ábrázolja, amikor megérkezik Amerika partjaihoz. A címben szereplő és a képen látható gőzhajók postai csomagokat szállítottak a Chesapeake-öbölben, elsősorban Baltimore, Maryland és Norfolk, Virginia között.


 

 

 

 

Kapcsolódó Témák

Utazás & orientalizmus

(1850 - 1980 )

Háború előtti figurális művészet

(1922 - 1950)

Hasonló művészek

Szantrucsek Jenő

(1903 - 1965)

Sass Brunner Erzsébet

(1889–1950)

Komáromi Kacz Endréné Kis Sarolta

( 1883 - 1954)

Bártfay Elly

(1917 - 1995)

Csikós Tóth András

(1902 - 1963)

Bardócz Árpád

(1882 - 1938)

Kern Andor

(1906 - ?)

Ripszám Henrik

(1889 - 1876)

Zoff Alfred

( 1852 – 1927)

Barta Mária

(1897 - 1969)