Az elhagyottak (1999)

Oláh Mara (Omara) 1945-ben született Monoron. Nehéz élete volt, az általános iskolát már felnőtt fejjel fejezte be. Takarítónőként dolgozott. Festeni 1988-ban kezdett, személyes traumák hatására. 1992 nyarán a Cigány Módszertani Központ meghívta a Cigány Képzõmûvészeti Alkotótáborba, Balatonalmádiba. 1993 végén saját lakásának egyik szobáját kiállítóteremmé varázsolta, így létrehozta az első cigány magángalériát. A kiállítás megnyitója nagy viszhangot és hatalmas sikert hozott. Ettől fogva rendszeresen kiállított, műveivel szerepelt külföldi csoportkiállításokon (Németország, Franciaország, Svájc, Olaszország, Egyesült Államok, Svédország, Ausztria, Hollandia), valamint több alkalommal a Balázs János Galéria tematikus tárlatain. 2003-ban a Kortárs roma nőművészet I., 2005-ben a Nőábrázolás a roma képzőművészetben, 2007-ben a Mi arcunk portrékiállításon volt jelen. Alkotásai láthatók voltak 2004-ben a Műcsarnok Elhallgatott Holocaust kiállításán, 2006-ban az Ernst Múzeum Közös tér című tárlatán. Nevezték naivnak és autodidaktának, festményeit művészettörténészek elemezték, ma már az egyik legjelentősebb roma festőnek tartják. A budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében is vannak művei.

„Kíváncsiságot és vágyat éreztem, hogy le tudom-e festeni a fájdalmat. Előbb érzéseket, gondolatokat »pingáltam«, és csak később - amikor megjött az önbizalmam - arcokat, cigány szokásokat, cigány történeteket - zsarukról, kurvákról, kórházról. Rájöttem, hogy mindig az első kísérletem a jó, tudatosan már nem bírom ugyanazt létrehozni. Spontán festő vagyok. Az a feladatom, hogy merjek tehetséges lenni" - nyilatkozta Omara 1995-ben. Festészeti témái általában az őt körülvévő problémák, szituációk megjelenítése. Az elhagyottak is ehhez igazodik: a kép kompozíciója a kora újkori holland csoportokép zsánerét idézve, izzó színekkel, fájdalmas valóságban sorakoztatja fel a férjük által elhagyott nők portréit. Omara számára a festészet konkrét terápia, fájdalmait, álmait, fantáziavilágát festette művein.