Életrajz
Szemere Lenke budapesti asszimilált zsidó családban nőtt fel. 1924-ben egy évig a Képzőművészeti Főiskolán járt, ahol Réti István volt a mestere, 1925-ben pedig már az Ernst Múzeum két termét töltötte meg alkotásaival. Munkáit nagy érdeklődés kísérte, szinte mindent eladott: az egyik vásárló maga Kosztolányi Dezső volt. A kilátástalan gazdasági helyzet miatt 1930-ban Párizsba emigrált, ahol divattervezőként talált munkát, és megismerkedett Kemény Zoltán magyar művésszel, akivel 1933-ban házasodtak össze. Ketten divattervezőként működtek tovább: az 1938-ban újonnan alapított svájci Annabelle divatmagazinnak alkothattak. 1940-ben a németek elől Dél-Franciaországba menekültek. 1942-ben sikerült Svájcba szökniük, ahol mindketten táborokba kerültek. Míg Zoltán 1943-ban szabadult, és az Annabelle-nél dolgozhatott Zürichben, Lenke Nyugat-Svájcban maradt a háború végéig. Ebben az elszigeteltségben kezdett újra intenzíven festeni és rajzolni, és fedezte fel Jean Dubuffet munkásságát. 1947-ben először állított ki Zürichben (Galerie des Eaux-Vives), 1949-ben a legendás CobBrA kiállításon vett részt Amszterdamban, 1950-ben pedig bemutatta először munkáit Párizsban. Immáron sikeres férje miatt 1956-ban felhagyott a festészettel, de rajzokat továbbra is készített. Zoltán halála után (1965) férje hagyatékának gondozására szentelte életét. Szemere művészetének felfedezésére így csak az 1980-as években került sor.
Szemere korai festői munkásságát szigorú komolyság jellemezte. Réti István és Fényes Adolf tanítványa a társadalom marginális alakjainak, gazdálkodóinak és vidéki jeleneteinek sötét tónusú ábrázolásával anakronisztikusan követette a realista-romantikus hagyományt. Az 1920-as évek második felében munkájában a naturalizmus átadta helyét a nyersebb festészetnek. Szemerét itt kezdte érdekelni az emberek hétköznapi életének megfestése, stílusa a 1940-es években forrott ki.
Dubuffet hatása mindenképpen meghatározta munkáit és a "művészet nyers formában" való alkotására sarkallta. Képeiben maga az anyag vált a kifejezés médiumává, vastag festékrétegekben, új anyagok (pl. homok) bevonásával dolgozott. Alkotásait gyermekrajzok, népi és törzsi művészetek inspirálták. Képi világának középpontjába groteszk, túlméretezett, lapátszerű kezekkel és lábakkal rendelkező női alakok álltak. 1947-es zürichi kiállításán a kritikusok meglepődtek primitivizmusán, az Art Brut ugyanis ekkor még nem létező fogalom volt az országban. Dubuffet révén került kapcsolatba a nemzetközi, avantgárd CoBrA mozgalommal. 1953-54-ben munkája utolsó szakasza kiterjedt absztrakcióval és formafelosztással kezdődött: de képein még mindig női alakokat formázott. Rajzait és festményeit a Magyar Szépművészeti Múzeum gyűjteménye őrzi.
