Hátakt (1927)

Festőművésznek készült, a Haris közi szabadiskolában Rippl-Rónai József óráit látogatta, majd Podolini-Volkmann Artúr Váci úti festőiskolájába jár. 1924-ben beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol a liberálisabb felfogású Csók István növendéke volt. Barátaival (Kepes Györggyel, Korniss Dezsővel, Schubert Ernővel, Veszelszky Bélával, Vajda Lajos és Korniss Dezsővel) 1925-ben megalapították a progresszív fiatalok csoportját, akikkel nagy feltűnést keltettek a konzervatív magyar képzőművészeti életben. 

Trauner Scubert Ernővel közösen mutatta be munkáit 1928 februárjában a Mentor Könyvesboltban. Itt volt látható az 1927-es Akt is, amely a kubizmus és az expresszionizmus eredményeit vegyíti. A háttal álló meztelen női test szinte világít a sötét  (kék, zöld, barna, vörös színekben pomázó) műtermi környezetben. Megismerkedtek Kassák Lajossal, aki a Munka-körbe hívta a fiatalokat. Trauner - a többiekhez képest - kevésbé volt aktív a Munka-körben, rendszertelenül járt el a matinékre, talán ennek is köszönhető, hogy barátaival ellentétben, ő nem veszett össze Kassákkal. Mindenesetre a Munka folyóirat már 1929-től megjelentette Trauner, DOR álnéven aláírt öt tusrajzát, valamint a magyar avantgárd mester 1930-as a KUT fiataljairól szóló kritikájában az ő képeiről szól a leghosszabban és a legmelegebben. 

Nem sokkal ezután, 1929 végén, Trauner elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le. Ebből a rövid, magyarországi időszakból csak igen kevés műve készül(hetet)t, maradt fenn vagy ismert. Ennek ellenére azokból kiválóan lehet végigkövetni, Trauner művészetének fejlődési stációit. Kezdve az Első önarcképpel (1923), amely Chagall festészetének ismeretére utal, majd az itt látható, még a főiskolai évek alatt készült műtermi akt (Akt, 1927), amely leginkább Nemes Lampérth József vagy a Nyolcak hasonló témájú képeivel rokonítható. A Munkában megjelent tusrajzok a német expresszionizmus és orosz konstruktivizmus tanulságait dolgozzák fel, és főként a politikai rajz George Grosz-féle irányának hatását mutatják. A figurák nem az egyénit, hanem az általánost (burzsoázia, proletariátus) emelik ki; sematikus arcok; beszédes attribútumok; humoros és kissé didaktikus hangnem. Trauner ezeken a rajzokon keresztül jutott mind közelebb a konstruktivizmushoz és a Kassák-féle képarchitektúrához. Ezután műveken a magyar avantgárd jellegzetes motívumai tűnnek fel: a tányér, a rámutató kéz [pl. Éhező ember, Csendélet, Kép I. és II. (1929)]. A Kép I., II. már - a később Vajda és Korniss révén teoretikusan és gyakorlatban is kidolgozott - konstruktív-szürrealizmust és a filmmontázs-elveit követik és dolgozzák fel. 

Párizsba megérkezve, Trauner nyomorgott, munkát keresett. Véletlennek köszönhetően ismerkedett meg Lazare Meersonnal, az orosz származású filmes díszlettervezővel, aki asszisztensévé tette és bevezette a film világába. Találkozásuk fontos filmtörténeti pillanatban történt, Trauner a legelső francia hangosfilmek munkálataiban vehetett részt. Közreműködött Buñuel első nagyjátékfilmjében, az Aranykorban (1930), de pályájának az igazi kezdőlökést René Clair Párizsi háztetők alatt c. filmje (1930) adta meg. Ezután számtalan neves francia rendezővel (René Clair, Julien Duvivier, Marc Allégret, Jacques Feyder és Claude Autant-Lara) dolgozott. Megismerkedett Jacques Prévert-tel, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Általa találkozott Joseph Kozma zeneszerzővel is, aki 1933-ban érkezett Párizsba.

Ekkor állt össze a francia filmtörténet legendás „négyesfogata”. Marcel Carné filmrendező társaiul szegődve ők, Prévert, Trauner és a zeneszerző Maurice Jaubert (majd később az őt felváltó Joseph Kozma) teremtették meg az ún. "költői realizmust”, amelynek legszebb példái: leginkább a Ködös utak (Le Quai des brumes – 1938), a Külvárosi szálloda (Hôtel du Nord–1938), a Mire megvirrad (Le jour se lève – 1938) és Az éjszaka kapui (Les Portes de la nuit – 1946). Trauner Párizs szerelmese volt, fényképezőgéppel a nyakában járta a várost, gyűjtötte díszleteihez a motívumokat, ahogy Brassai és Kertész.

Trauner ezután Hollywoodba ment, és kezdetét vette a "Billy Wilder-korszak", a rendező nyolc filmjében dolgozott 1957 és 1978 között. Köztük több világsiker volt: A vád tanúja (1957), a Van, aki forrón szereti (1957), az Irma, te édes (1963), a Sherlock Holmes magánélete (1970). És persze a Legénylakás (1960), mely Oscart hozott Traunernek, elsősorban a filmbeli biztosítótársaság székházának futballpálya-méretű irodaterme látványtervéért és a terv kivitelezéséért. 

1974-ben visszatért Franciaországba, és továbbra is megállás nélkül dolgozott, immár a legújabb francia rendezőkkel (Luc Besson, Bertrand Tavernier). „Első” hazájától, Magyarországtól sohasem szakadt el teljesen. Kozmával jó viszonyban volt, Brassait, Kertészt is jól ismerte. A sors olykor magyar hátterű filmesekkel is összehozta. 1981-ben hazalátogatott. Kiállítást rendeztek műveiből a Magyar Nemzeti Galériában, Kepes András Trau címmel televíziós portréfilmet készített róla. Simó Sándor felkérésére elkészítette a rendező Viadukt (1982) című filmjének díszlet- és látványtervét.