Alakok (1980-as évek)

El Kazovszkij 1970-1977 között járt a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, ahol mesterei Kádár György és Kokas Ignác voltak. A festészeten kívül installációval, performance-szal és díszlettervezéssel foglalkozott. Budapesten élt. Alkotói pályafutása a 70-es évek végén kezdődött. Művészetét mitologikus gondolkodásmód jellemzi. Képei, installációi, performance-ai mítoszok születésének, elhalásának a metaforái. Állandó motívumokból építkező jellegzetes világát görög és archaikus toposzok köré szervezi. Élete és a mitikus univerzum szorosan áthatják és feltételezik egymást. Az egymástól műfajilag eltérő műveit is ugyanaz a világ formálja, variációk saját individuális mitológiájának témájára. Életművében nincsenek elkülönülő korszakok, a téma, a motívumkészlet alig változik. Kompozíciói gondosan kidolgozott és lehatárolt ikonográfiai rendszer szerint épülnek fel. Szimbolikus alapelemekből képregényszerű sorozatokat készít: feszült figyelemmel ülő állat, Vénusz, Párkák, kaszák – hegyek, ciprusok és emlékművek között – a „sivatagi homokozóban” vagy a hasonló jelentéstartalommal bíró purgatóriumban. A 70-es évek végén kezdte el performance-sorozatát a Dzsan-panoptikumot. A színpadi teret, a mozgást, a szöveget és a zenét kapcsolja össze a hagyományos festői és szobrászi szemlélettel. A mozdulatlan vagy aktív eleven testeket építészeti és szobrászati elemekkel veszi körül. A Dzsan-panoptikumok központi témái a megközelíthetetlen szépség megközelítése és az eltárgyiasítás: a személyes és a személytelen, az alany és a tárgy konfliktusa. Művészetét a görög mitológia szemléletmódja határozza meg, ami leginkább a tragikus sorslátásban ölt testet.

El Kazovszkij egyik alapmotívuma a táncos alak vagy balerina, akik még torzóként is valami elérhetetlen eszményi szépség megtestesítői, és akik élete utolsó éveiben hattyúként láthatóak viszont. A vágy tárgyai eredetileg ősi mitológiák szereplői, akik később a balett és az opera színpadáról, illetve a filmvászonról idézték áldozataikat. Itt El Kazovszkij visszahelyezi őket a mitológiáknál még korábbra, a rítusok világába. A táncot és révület mímelik az alakok, mintha testük műanyagból lenne, és a hő hatására beleolvadni készülnének a földbe, vagy hajukat mágnesszerűen vonzaná a talaj (színpad, dobogó). Expresszivitásukat fokozzák az élénk színek, a keskeny háromszögre nyújtott formák, a szélben lobogó, jelzésszerű ruhák.