Csendélet lámpával (Around 1937)

Lesznai Anna arról, hogy miért fest, a következőket írja az Ernst Múzeum 1938-as kiállítási katalógusában: "Serdülő koromban lerajzoltam mindent, ami tetszett nekem, fát, virágot, állatot, bandukoló parasztocskát, pihenő menyecskét— s jól emlékszem rá, azért fogtam hozzá az ábrázoláshoz, mert sajnáltam a természet kedves jelenségeinek elmúlását. Meg akartam őrizni az életet — és féltem a haláltól: ez volt müvészkedésem megindítója. S ma is emlékképek lerögzítése az, ami festeni késztet. Nem restellem bevallani, hogy szeretem a „témáimat", ugy, ahogy az élet adja őket. A festés eszköz nekem és nem öncél. Tulajdonképpen azt szeretném, ha ecsetem régi falusi vajákosok varázsvesszejévé válna s visszavarázsolná régtűnt gyerekkorom szintén már eltűnőben lévő környezetét: tarka örömével és rejtelmes bánatával együtt. A varázslat — sajnos — gyenge, de a vágyódás erős. A „métier" titka számomra mindig kissé az a -,,Hét kásahegy" marad, amelyen keresztül kell rágódnom, hogy „Boldogországba" jussak. Tudom, hogy dolgozni kell és még a munka „kásája ' is ízlik, izgat, érdekel! De kívánságom mégis az lenne: hogy a kép valósággá váljék!" Vagyis Lesznai számára a rajzolás mágia, varázslat, a haláltól való félelemben az élet megőrzésének vágya. Ahogy a most látható csendéleten is friss gyümölcsök mellett a háttérben ott látható egy régi templom képe vagy az olajlámpa, amely a régi időket idézi és felfedezhető benne az otthonteremtés gesztusa.