Háború utáni figurális művészet
(1949-1989)
Aláírás
Jelezve jobbra lent: félegyházi 952
Szegeden Nyilasy Sándornál, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkárnál tanult 1924-1928 között. 1928-1929-ben művészképzőn maradt. Főiskolásként részt vett a jászapáti, mohácsi és putnoki telepen. 1930-tól Debrecenben élt és tanított (Református Gimnázium, majd Tanítóképző Intézet). 1932-től tagja volt az Ady Társaság képzőművészeti osztályának, majd 1945-1949 között osztályelnöke. 1933-tól tagja az Új Művészek Egyesületének. 1934-ben Párizsban, 1933-tól több ízben Nagybányán tett tanulmányutat. Képei rendszeresen szerepeltek a Szinyei Társaság, a Munkácsy Céh és az UME kiállításain. Az 1944- ben katonaszökevényként visszatérő Félegyházinak tudomásul kellett vennie, hogy pályakezdésének, 15 év munkájának jó része odaveszett a háborúban. 1947-től a debreceni képzőművészeti szabadiskolának, majd a Medgyessy Ferenc stúdiónak volt tanára. 1950-ben már Munkácsy-díjat kapott „Bútorgyári sztahanovista" című olajképéért, amit azóta az 50-es éveket és szocialista realizmust bemutató kiállítások egyik fő képe.
Félegyházi első művészi korszakára a Római Iskola hatása jellemző. 1933-1936 között szürrealizmusba hajló, „félabsztrakt” képeket festett, majd Nagybánya hatására visszatért a naturához és jellemzően posztimpresszionista tájképek, aktok készített. 1947-1957 között realista stílusban festette munkásképeit, portréit. Ezeket „szocreál” képeknek nevezték, valójában ~ őszinte szándékkal, a Glatztól örökölt realista igénnyel festette.Amit művészeink egy része kényszerből, erőltetetten csinált, számára nem volt idegen. Lányportréja (1952) mesterének, Glatznak kedvelt témáját, a parasztlányportrékat helyezi át "munkás", puritán környezetbe, realista módon megfestve.