Munkábamenők (1960)

Somos Miklós 1951-1957 között járt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol mestere Fónyi Géza volt. Az ötvenes évek közepétől vett részt országos kiállításokon. A konstruktív festészettel rokon egyéni stílusa, melyet Perneczky Géza lírai realizmusnak nevezett, a 60-as évek elejére alakult ki. Szuggesztív erejű festményeire reliefszerű, erős plaszticitás, kötött szerkesztés, zárt leegyszerűsített formák, redukált színhasználat a jellemző. Munkaábrázolásainál, tájképeinél, aktjainál és portréinál túllép a valóság egyedi jegyein. Festészete leginkább Barcsay Jenő, Domanovszky Endre és Kondor Béla korabeli képeivel vonhatók párhuzamba. 1963-ban Hódmezővásárhelyen kerámiaképeket is készített. A hetvenes évek elején festészete megújult. Komor jelenetek helyett, színesedő palettával kubo-szürrealisztikus tereket, csendéleteket festett, majd a nyolcvanas évekre művei még oldottabbá váltak. 

Somos a hatvanas évek elején képein gyakran idézi a munkás hétköznapokat. Fanyesők, bányászok, zsákosok hű festői krónikása, a kétkezi munkások jellegzetes mozdulatait ragadja meg. A Munkába menők című képen feltehetően egy város széli gyár fehér inges dolgozóit látni, ahogy még fáradt arccal a szúrós hidegben igyekeznek a munkahelyükre az éjszakai műszakra. Somos egyszerre több fényforrást is szemléltet a képen: a háttérben a hold, a gyár kivilágított ablakai, a villamos kiszűrődő fénye és az utcalámpa segíti eliazodni a sötétben az embereket. A festmény Bernáth Aurél és a posztnagybányai festészet hatását mutatja.