Háború utáni figurális művészet
(1949-1989)
Aláírás
Jelezve hátoldalán: Ganzaugh Miklós elm.v.o. 26x30 cm Didergő király 1979
Rendhagyó életútja a gimnáziumi érettségi után kezdődött, nem sikerült ugyanis bejutnia a Képzőművészeti Főiskolára. Hogy mégis legyen valamilyen „becsületes” foglalkozása, felsőfokú mezőgazdasági technikumba iratkozott be, ahol 1966-ban államvizsgázott. Azonban művészi terveiről nem tudott lemondani. Kezdetben dekoratőr, címfestő, kirakat- és kiállításrendező volt, majd 1972-től foglalkozása révén is a műalkotások közelébe került: előbb Sárospatakon dolgozott farestaurátorként, 1974-ben pedig a Magyar Nemzeti Galéria főrestaurátora lett.
Ganczaugh egyik módszere a tömörítés, amely festészetére és grafikai munkáira egyaránt jellemző. Szerette a műfaji határokat összemosni és a különféle technikákat vegyíteni. Gyakoriak művein az ősi motívumok, jelek, bibliai témák. Egyik kritikusa írja, hogy Ganczaugh "nem a látványt absztrahálja, hanem a számára már eleve átformáltan megjelenő valóságelemekből indul ki, hogy aztán emberi vonatkozású motívumoktartalmak különböző szintjét közelítse meg". Képei a nonfiguratív motívumokkal, jelekkel való önkifejezés lehetőségeit láttatják, olyképpen, hogy az elvont formák látszólag kusza, ám mégis racionális rendje mögött egyértelműen kitapintható érzéseket-közlendőket szólaltasson meg. Ganczaugh folyamatosan kísérletezika tér határainak feloldásával, ezért rendszerint a (zárt) kompozíció legalább egyik „oldalá" megnyitja és képzeletben meghosszabbítja. A Didergő királynál (1979) a keretet törli el vagy épp komponálja a képbe, oly módon, hogy nem tekinti határnak és befesti. Művészi szándéka szerint a formai zártság csökkentése vagy megszüntetése hathatósan segíti a jelenségek általánosabb érvényű megjelenítését. A mű egyszerre olvasható ikonként, és utal Ganczaugh polgári foglalkozására, hiszen az egymásra rakódó, vastag, töredezett festékréteg a restaurátorok palettájára is hasonlít.