Fekete csendélet (1976)

Kisgyermekkorában agyhártyagyulladás következtében siketnéma lett, édesanyja tanította újra beszélni. A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1921-ben kezdte Réti István növendékeként, de csak 1928-ban fejezte be, mert közben 1922-23-ban a müncheni Heyman-féle szabadiskolát látogatta. 1924-ben járt Nagybányán, és ugyanebben az évben volt első önálló kiállítása, szép szakmai sikerrel. A harmincas évek elején, tanulmányúton járt Berlinben, Párizsban és Bécsben. Ezeken a helyeken profi ökölvívóként tartotta el önmagát, hogy kedvére rajzolhasson. 1932-ben édesapjával, Román Vilmossal, csokoládé-drazsé gyártó vállalkozást indítottak Sanghajban. Az állandóan párás éghajlati viszonyok miatt készleteik tönkre mentek, a csőd miatt édesapja hazatért, de ő csak 1937-ben, édesanyja betegségének hírére jött haza. A Távol-Keleten töltött idő gyakran visszatérő motívum írói és festői alkotásaiban egyaránt.

1942-ben a Szocialista művészekkel állította ki drámai erejű képeit, de a tárlatot a rendőrség bezáratta. Alkotói pályája ezzel a fiaskóval indult. 1943-ben az Alkotásházban volt tárlata, amiről nagybátyja, Elek Artúr is írt recenziót. Elek 1944-ben az érvénybe lépő zsidótörvények miatt öngyilkos lett. Ez időtől Román is bujkált Pásztó környékén, mert behívták munkaszolgálatra, majd Budán vészelte át az ostromot. Irodalmi munkássága 1945 után bontakozott ki, összesen hét kötete (regények és novellák) és rendszeresen publikált folyóiratokban is. 1958-ban a Műcsarnok Kamara-termében és 1967-ben a Fényes Adolf teremben rendeztek műveiből egyéni kiállítást.
 

Román György világ közel áll a meséhez, a gyermekrajzhoz és a naiv festészethez is. Ugyanakkor, amiképp monográfusa, Kolozsváry Mariann írja: "Művészi világa annyira öntörvényű, önmagából fakadó, hogy semmilyen művészettörténeti kategóriába nem helyezhető.” Román látomásai egymásra rakodnak, színei tömények, a festéket vastagon teszi fel az alapra. A Fekete csendéleten kedvelt témáját festi, a virágcsendéletet (asztal közepén, máskor nyitott ablakban), amelyet gyakran rejtett önarcképként értelmeznek. A korai képeivel ellentétben, itt tudatosan kerüli a térábrázolást, a formák plaszticitását inkább a festék zsíros faktúrája adja. Román festészeti kifejezése zsúfolt, még akkor is, ha csak egy asztalt és egy váza virágot ábrázol. A feszültséget fokozza, hogy a váza a (lapjának felülnézet mutató) asztalnak a szélére van állítva, mintha bármikor lecsúszhatna.