Vérvörös csütörtök (1960 körül)

Maurer Dóra a magyar neoavantgárd generáció meghatározó alakja, nemzetközileg is elismert képzőművész. 1955 és 1961 között tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, ahol Hincz Gyula volt a mestere. Korai rézkarcaira a húszas évek német expresszionizmusa, Derkovits Gyula, Uitz Béla és a Neue Sachlichkeit berlini ágának szemléletmódja hatott. A Vérvörös csütörtök című lapján Maurer az 1912. május 23-ai budapesti tömegtüntetést jeleníti meg, amelyet a kivezényelt rendőrök és katonák brutálisan feloszlattak. Az esemény a halottak és sebesültek száma miatt kapta elnevezését. Révész Emese művészettörténész szerint a képcsarnoki zsűri vezetője, Supka Magdolna,   túl groteszknek találta és 32 fejet újrarajzoltatott. Maurer már ezen a rézkarcán játszik a különböző felületek megmutatásával, ld: a tüntetőtábla faerezetét, a kép jobb szélén háttal ülő férfi már-már op-art-os felsőjét. Alatta, mintha az Uitz rézkarcokról ismert varrónő temetné arcát karjaiba, középen a Munkát, Kenyeret!-táblát tartó fiú, akár a Nyomorultak egyik szereplője is lehetne. Kortársai közül Kondor Béla Tanácsköztársaság-sorozatával, valamint Major Tamás rézkarcaival mutat rokonságot a mű. Maurer expresszionista kísérleti rézkarcai a hivatalos művészet határán egyensúlyoztak. Nyolc lapból álló diplomamunkáját (Mindennapok, 1961) a vizsgabizottság visszautasította túlon-túl modern felfogása miatt, így diplomát sem kapott. 

Maurer médiumként tekintett a rézkarcra. A főiskola után készült műveire a rézlemez felületének rendhagyó megmunkálása, a különleges faktúrák kialakítása és a felületi gazdagság jellemzők, amelyeket többszörös maratással, idegen anyagok lenyomatával, montázsszerűen egymásra rétegzett különféle textúrákkal hozott létre. Rézkarcainak felületét nem vonalak, hanem biomorf képződmények alkotják, amely a szürrealistákkal, és a Kállai Ernő által képviselt bioromantikával rokonítják Mauerer munkáit. 1963-ban olaszországi tanulmányúton járt. Ehhez az emlékhez és élményhez kapcsolódnak Fiore (1963-1964), Pompeii (1964) és Metamorfózis című rézkarcsorozatai. A hatvanas évek közepén lezárult Maurer ún. „pszichorealisztikus” korszaka. Eszköztára kibővült: kollázsok, különféle applikációk (pl. szőr), gyűrések és rajzokat elfedő felületek jelentek meg rézkarcain (pl. PB O, Hegy és ember, 1969). 

1970 körül fordulat következett be Maurer munkásságában: a lemezre maratott ábrázolás helyett maga a nyomhagyás, mint folyamat és akció, valamint a nyomtatás mint dokumentum került művészi kísérletei középpontjába. Eszköztára a fotóval, az akcióval és a filmmel bővült. 1975-77 között Kreativitási gyakorlatok címen vizualitás szakköri foglalkozásokat tartott a Ganz-MÁVAG-ban Erdély Miklóssal. 1981-1983 között fotó- és filmszakkört vezetett (InDiGó-csoport) a Szépművészeti Múzeumban A nyolcvanas évektől a szín és a tér kerültek érdeklődése középpontjába, a kilencvenes évektől a festészet dominált, a görbült sík és a tér problémái foglalkoztatták. 1984-ben az Ernst Múzeum és a bécsi Modern Művészeti Múzeum (Museum moderner Kunst) mutatta be retrospektív tárlatát, 1997-ben a budapesti Ludwig Múzeumban volt önálló kiállítása. 2002-ben a győri Városi Művészeti Múzeum rendezett kiállítást Maurer Dóra és Gáyor Tibor számára. 2019-ben a londoni Tate modern mutatta be 35 művét, 2022-ben Bécs második legnagyobb épületét, a Ringturmot fedte be teljesen egy Maurer kép.