Avantgárd
(1905 - 1926)
Gross-Bettelheim Jolán (1900 - 1972)
Aláírás
Jelezve jobbra lent: Gross-Bettelheim
Gross Jolán életéről nagyon keveset tudni. 1918-ban került a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, de a 2. tanévet a fehérterror miatt nem kezdte meg. Bécsben egy évet járt a Kunstgewerbeschule-re, ahol Emil Orlik tanítványa volt, majd tanulmányait Berlinben folytatta Karl Hofernél. Berlin a húszas években az avantgárd művészet centruma volt, itt gyűltek az expresszionista és konstruktivista művészek (Kandinszkij, Otto Dix, George Grosz), a híres Sturm Galériát itt nyitotta meg Herwarth Walden, és rövid ideig a Bauhaus-iskolának is otthona volt. Gross egész későbbi művészetére hatással volt a Berlinben töltött két év.
1925-ben az Egyesült Államokban férjhez ment Bettelheim Frigyes magyar emigráns pszichológushoz, és Clevelandbe költöztek. Ettől fogva visszamenőlegesen is Gross-Bettelheimként szignálta műveit (keresztnevéből legfelljebb a J betűt jelezve). A festőnő tovább folytatta tanulmányait a Cleveland School of Artban Henry Kellynél. Amerikában tanulta meg a sokszorosító grafikai eljárások mesteri használatát. 1937-ben férjével New Yorkba költöztek, eddigre Gross-Bettelheim Jolán az amerikai precizionista iskola kiemelkedő alakja. Ettől kedve 1956-ig nincs olyan év, hogy munkái ne szerepeljenek kiállításon valamelyik híres amerikai galériában vagy múzeumban. Ezek közül kiemelkedik a Cleveland Museum of Art, a New York-i Museum of Modern Art, a Whitney Museum és a Metropolitan Museum of Art. Utóbbi gyűjteményében jelenleg is megtalálható nyolc képe.
Gross-Bettelheim Jolán művei az amerikai, tehát az 1925 és 1955 közötti időszakában három nagyobb csoportba oszthatóak (a negyedik az inkább art deco és új tárgyiasság jegyeit ötvöző önarcképek sorozata): az elsőbe tartoznak a nagyváros (előbb Berlin, majd Clevland, New York) és a falanszter-tematikájú alkotások. Ezeken a jellegzetesnek érzett nagyvárosi motívumok és külvárosi attribútumok jelennek meg az ember konkrét jelenléte nélkül: a sürgönydrótokat hordozó póznák, a századelő díszes lámpavasai ugyanúgy a motívumkincs részei, mint a magasfeszültségű vezetékek traverzei, gyárkémények, csőkígyók, hidak, a magasvasút sínjei és vázszerkezetei, korlátok, acélsodronyok és pillérek. Mindezekből egy XX. századi amerikai világváros, akár New York összképe rajzolódik elő, ha nem is az ismert felhőkarcolók megidézésével, de valami mélyebben rejtező tartalom, a nyers külvárosi, ipari rendezetlenség és a féktelenül burjánzó technika humanizálása, műalkotásba rendezése segítségével. Gross-Bettelheim alkotásainak másik nagyobb csoportjába a szatirikus rajzok sorolhatóak, melyek gyilkos, abszurd humorral ábrázolják a nagyvárosi hölgyeket, kávéházi összejöveteleket.Rajtuk a német expresszionizmus és verizmus hatása érezhető: Georg Grosz és Otto Dix néha brutalitásig menő keménysége, elidegenítő, szatirikus hangvétele. Végül a harmadik csoportba a baloldali, antifasiszta művek kerülnek.
A New York-i háztetők az első, tehát a nagyvárosi képek közé sorolható. Gross-Bettelheim a metropolisz kormos téglafalainak, bádogtetős kéményeinek, aluminíumcsöveinek ridegségét és keménységét a kitereregetett, tiszta ruhák tisztaságával, a szárítókötél és a csipkefüggöny finomságával, valamint a pasztell puhaságával ellensúlyozza. Gross-Bettelheim pasztellfestményeit csupán egyszer mutatta be önálló kiállításon, annál prominensebb helyen viszont, 1945-ben a New York-i Durand-Ruel Galleryben.