Téli táj (1965)

A főiskola elvégzése után Berki Viola Szentendrére ment, és művészeti válságából kikecmeregve, ebben az inspiráló környezetben fokozatosan megtalálta saját hangját. „Rájöttem, hogy a festészet nem számtanpélda, rájöttem, hogy a modern kép a szabadságot jelenti. Rájöttem, hogy a dolgok, formák, szabályok egymásból következnek. [...] Észrevétlenül abba az irányba fordultam, ami nekem a legizgalmasabb volt mindig. Vagyis a történelem és az általam elképzelt keleti világ. Egyik téma jött a másik után. Olyanok, amelyekről sohasem gondoltam, hogy a festészet nyelvén is kifejezhetők. Egyszerre nagyon sok félelmet leküzdöttem. Az irodalmiság vádjától és a perspektíva megtanult törvényeitől való félelmet.” Önálló stílusa 1962 körül bontakozott ki, melynek legfontosabb ihletője a népművészet lett. Dekoratív tájai, pompázó fái, üldögélő, lépegető kis állatai képzelebeli világot jelenítenek meg.