Népviseleti tanulmány (1921)

Undi Mária tanulóéveiben ismerkedett meg Körösfői-Kriesch Aladárral, akit mestereként tisztelt. Nem telepedett le Gödöllőn, de rendszeres látogatója volt a műhelynek; egész életműve, néprajzi gyűjtőtevékenysége, iparművészeti érdeklődése a gödöllőiek képviselte mozgalomhoz kapcsolja.
 

Undi Mariska a népművészet egyik leglelkesebb gyűjtője és feldolgozója volt. A század elején, 1905-ig a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályán is dolgozott. Malonyai erdélyi népművészeti köteteinek anyaggyűjtésében is jelentős munkát végzett. 1903-tól járta az országot, gyűjtötte és rajzolta a népművészet tárgyait, elsősorban a viseleteket és a hímzéseket. 1901-től jelentek meg alkotásai kiállításokon: gyermekbútorok, applikációs párnák, hímzett falvédők, terítők. 1906-ban pedig népi hímzéssel díszített ruhatervei is megjelentek az Új Időkben. Azok közé tartozott, akik a kalotaszegi mellett a matyó népművészetet a legkorábban felfedezték, és saját művészetükbe emelték. Mariska 1913-tól az Iparrajziskola tanára, díszítőfestést, hímzést, faégetést, tervezést tanított. 

Művészetét áthatotta a gödöllői telep alkotóit foglalkoztató szintetikus művészeteszmény, a 
„Gesamtkunstwerk", az „összművészeti mű" megteremtésének vágya. A gödöllőiekkel együtt vallotta, hogy az új művészetnek a népművészet tiszta forrásából kell merítenie. Elek Artúr írta róla, hogy „művészetének valami virágoskert lehetett a nevelő helye". A szecesszió dekoratív elveit és a népművészet díszítéseit egybeolvasztotta. Elsősorban a körvonal hangsúlyos szerepét és az egységes .színfoltok ritmikus ismétlődésében rejlő dekoratív lehetőséget használta ki, hogy a saját jellegzetes motívumait kialakítsa.

A gödöllői műhely felbomlása után Undi folytatta a szőnyegtervezést. 1922-ben a Turáni Szőnyegművészeti Műhely tagjai lett. 1924ben a saját műtermében rendezett kiállításiról hírt adó kritikák arról tudósítanak, hogy szövőműhelyt rendezett be, ahol szövőnők valósítják meg terveit. Témái megmaradtak, továbbra is a néprajzi jellegű népélet-bemutatását és a magyar monda- és mesevilág feldolgozását művelte. Hasonlóképpen folytatta a különböző tájegységek építészetét és viseletét megörökítő akvarelleket, pasztelleket készítését. 

A népművészettel való kapcsolatának érzelmi mélységét, a népélet iránti fogékonyságát és aggódását mutatja, hogy 1923-ban cikket írt a Magyar Kincsesláda c. folyóiratba a népművészet válságáról, éppen a matyó népművészet romlásának okaitról.