Gyümölcsszedő lány (1923)

E. Karinthy Ada (1880 - 1955)

Információk

Méret

20 x 14,5 cm

Technika

Tempera, papír.

Ár

900 EUR

Aláírás

Jelezve jobbra lent: E. Karinthy Ada 1923

Kiállítva

A Magyar Ujságrajzoló Művészek Egyesületének első kiállítása

1931. december

Nemzeti Szalon

Budapest

Leírás

Karinthy Frigyes író nővére volt. 1908-ban az akkor tanítónő Ada házasságot kötött Erdei Viktor festőművésszel, ekkortól Karinthy E. Ada. A nagybányai festőiskolában 1906 és 1912 között tanult. 1911 júniusában jelent meg az első híradás kiállításáról, amely Nagyváradon volt, közösen Gulácsy Lajossal és Erdei Viktorral. Egy évvel később a kiállítást megismételték, Szegeden, majd újabb egy év múlva ismét Nagyváradon. Amikor az 1910 évek elején Párizsban tanult festeni, Modigliani portrét rajzolt róla (1912), amely ma a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Karinthy Ada kezdetben a Hotel du Pantheonban bérelt szobát, majd Modigliani meghívására a Cité- Falguiére 14. számú műteremházba költözött. A következő évben már közösen állított ki az ukrán származású szobrásszal, Alexander Archipenkóval. 

 

Karinthy E. Ada állandó résztvevője volt az 1910-es évek második felében a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok csoportos kiállításainak. Alapvetően vízfestményekkel szerepelt, de ezen kívül készített iparművészeti munkákat és könyvillusztrációkat is. Ez utóbbi tevékenységek jellemezték művészi munkáját az 1920-as években is. A fő technikája az akvarell volt, és főként népi jeleneteket ábrázolt. A Gyümölcsszedő lány a harmincas évek irányát követi, amikor a művészek a szecessziót és a magyar stílust ötvözték, magyaros témákat jelenítettek meg, mint a Gödöllői művészek. Karinthy nagy gonddal dolgozza ki és díszíti a lány ruháját. A mű párja az Almát szedő lány, mindkettő ki volt állítva az Ernst Múzeum csoporttárlatán 1931-ben.

Kapcsolódó Témák

Háború előtti figurális művészet

(1922 - 1950)

Női művészet

(1880 - 1980)

Hasonló művészek

Barta Mária

(1897 - 1969)

Gyenes Gitta

(1880 - 1960)

Freund Vera

(1924 - 2012)

Lehel Mária

(1889 - 1973)

Krón Jenő

(1882 - 1974)

Miklósi Ödön

(1881 - 1942)

Bodnár Thomas

(1882 - ?)

Cserepes István

(1901 - 1944)

Szemere Lenke

(1906 - 1993)

Helbing Ferenc

(1870 - 1958)