Háború utáni figurális művészet
(1949-1989)
Aláírás
Jelezve jobbra lent: Somos
Somos Miklós 1951-1957 között járt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol mestere Fónyi Géza volt. Az ötvenes évek közepétől vett részt országos kiállításokon. A konstruktív festészettel rokon egyéni stílusa, melyet Perneczky Géza lírai realizmusnak nevezett, a 60-as évek elejére alakult ki. Szuggesztív erejű festményeire reliefszerű, erős plaszticitás, kötött szerkesztés, zárt leegyszerűsített formák, redukált színhasználat a jellemző. Munkaábrázolásainál, tájképeinél, aktjainál és portréinál túllép a valóság egyedi jegyein. Festészete leginkább Barcsay Jenő, Domanovszky Endre és Kondor Béla korabeli képeivel vonhatók párhuzamba. 1963-ban Hódmezővásárhelyen kerámiaképeket is készített. A hetvenes évek elején festészete megújult. Komor jelenetek helyett, színesedő palettával kubo-szürrealisztikus tereket, csendéleteket festett, majd a nyolcvanas évekre művei még oldottabbá váltak.
A Halas csendélet című képen Somos summázó, konstruktív módon komponál ugyan, de tárgyainak sajátos módon íves formát ad, és a síkszerűség ellenére és a változatos felültkezelés miatt a motívumok organikus, ritmikus sorrendbe sorakoznak. A halas csendéleteknek nagy hagyománya van a modern magyar festészetben. Elég csak Derkovits Gyula, Bálint Endre, Bernáth Aurél vagy Szabó Vladimir ilyen típusú képeit felidézni. Nem véletlen, hogy Somos képen a hal akár késnek is látható alakjának köszönhetően. A hal egyfelől a szegénység szimbóluma, ezért ábrázolják gyakran újságpapírból kicsomagolva, a keresztény ikonogfáfiában pedig elsősorban Krisztus szimbóluma (akit feláldoztak).