Montparnasse (1928)

Szantrucsek Jenő (1903 - 1965)

Információk

Méret

36 x 23,5 cm

Technika

Kréta, papír.

Ár

3,500 USD

Aláírás

Jelezve balra lent: Paris, Montparnasse; Jelezve jobbra lent: Szantrucsek Jenő

Bibliográfia

Feltehetően kiállítva:  

  • Uj Műveszek Egyesülete, UME első budapesti kiállítása. Hagen-Szövetség, Bécs, 1928. január
  • Uj Műveszek Egyesülete, UME első budapesti kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1928. február (210. tétel Montparnasse)

 

Leírás

Münchenben született Santrucek Albert cseh származású bevándorló üvegfestő és Marischka Olga fiaként. A müncheni Iparművészeti Iskolában ötvösséget tanult. Magyarországra költözött, Fényes Adolf tanítványa lett. Nyaranként Nagybányán a művésztelepen alkotott és tanult, később Budapesten Vaszary János szabadiskoláját látogatta.

 

1926-ban a Műcsarnokban állított ki először, 1930-ban már gyűjteményes kiállítást rendeztek az Ernst Múzeumban. Tagja volt az Új Művészek Egyesületének (UME) és a Képzőművészek Új Társaságának (KUT). 1928 és 1931 között többször járt Párizsban, ahol kiállítást is rendeztek műveiből. 1935 után főként mint iparművész tartotta fenn magát, 1943-ban és 1944-ben Athénben élt, ahol alkotott és rajztanárként is dolgozott.

 

Szantrucsek a húszas évek végétől a progresszív magyar művészekkel kereste a kapcsolatot. A Montparnasse (1928) feltehetően ki volt állítva az UME első kiállításán, amely rendhagyó módon először Bécsben rendeztek meg, és hozzá képes katalógus is készült. A korabeli sajtó mindezt azzal indokolta, hogy a hazai konzervatív szellemet, ízlésvilágot próbálták ily módon provokálni, abba bízva, hogy ami sikeres külföldön, az nem maradhat visszhangtalanul Magyarországon. Szantrucsek kiállított képein a kubista és expresszionista stílusjegyeket ötvözi. A Montparnasse c. krétarajzon az anyagot vastagon, zsírosan viszi fel az alapra, ezáltal és a szűk tér révén érzékelteti a házak tömegét, a bezártságérzetet. Egyes kontúrok a vastagságukkal hangsúlyosabbak és árnyéknak hatnak, a határozott vonalvezetés, a villodzó ablakok ritmust adnak a kompozíciónak.

Kapcsolódó Témák

Háború előtti figurális művészet

(1922 - 1950)

Avantgárd

(1905 - 1926)

Hasonló művészek

Barta Mária

(1897 - 1969)

Gyenes Gitta

(1880 - 1960)

Freund Vera

(1924 - 2012)

Lehel Mária

(1889 - 1973)

Krón Jenő

(1882 - 1974)

Miklósi Ödön

(1881 - 1942)

Bodnár Thomas

(1882 - ?)

Cserepes István

(1901 - 1944)

Szemere Lenke

(1906 - 1993)

Helbing Ferenc

(1870 - 1958)