Zebegény (1955)

Végh Dezsőt nem kímélte a sors. Azok közé tartozott, akik mindkét világháborúban harcoltak. A Műszaki Egyetemen megkezdett építészmérnöki tanulmányait az I. világháború miatt félbehagyta. 1921-ben Olaszországba ment, ahol a római Accademia delle Belle Arti-n grafikát tanult, C. A. Petrucci professzor irányításával. 1924-től különböző olasz cégeknél volt grafikus, illetve reklámgrafikus. Dolgozott a milánói Il primato artisco italiano című folyóiratnak, a torinói Cirio konzervgyárnak és a Gross-Monti nyomdának. Több neves plakát tervezése fűződik nevéhez. Közben hazai képes folyóiratok számára is küldött illusztrációkat. 

A húszas évek végén Franciaországba költözött. Párizsban Patounál divattervezést, Komiszarjevszkij és Georges Pitojeff orosz származású művészeknél díszlet- és jelmeztervezést, színpadművészetet tanult. Az itt szerzett tapasztalatokat a világhírű divatlapnál, a Vogue-nál és a VII. Eduárdról elnevezett kísérleti színháznál hasznosította. Ennek a színháznak dolgozott többek között Pierre Renoir, Ludmilla Pitojeff, Jouvet és Jean Cocteau is. Párizsban ismerte meg Utrillót, és közeli barátsá gfűzte Pierre Bonnard-hoz. Párizsban teljesedett ki festői munkássága is, az impresszionizmustól eljutott a konstruktivizmusig.

1936-ban hazatért Magyarországra, ahol szinte újra kellett kezdenie mindent. Grafikusként könyvborítók, könyvillusztrációk készítésével foglalkozott, különböző könyvkiadók megbízásából. A II. világháború után a Kispesti Textilgyár tervezője, majd a budapesti Állami Gyermeklélektani Intézet grafikusa. 1953-tól nyugdíjba vonulásáig pedig az Állami Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője volt. Rendszeresen részt vett ekkoriban a Pest megyei képzőművészeti tárlatokon (Vácott, Esztergomban, Szentendrén). 

Egy híradás szerint Véghnek 1956. április 28-án kiállítása nyílt meg Vácott a Vak Bottyán Múzeumban, ahol könyvillusztrációit, címlapterveit, textilterveit és színházi dekorációs munkáit mutatta be. A most látható Zebegény (1955) feltehetően túl harsány lett volna az akkori barnás-szürke világban, ki sem állították volna. Végh festményén 'kép a képben' helyzetet teremt, azzal, hogy a nézőpontot a ház verandájára helyezi. Így az egyszerre keretezi a látványt, érzékelteti a benti és kinti teret, az ultramarinnal pedig a ház kőfalaiból sugárzó hűvösséget, szemben a napfényes, meleg késő tavaszi, szikrázó nyári nappal.