Libapásztor fiú (1912)

Egyik olasz kritikusa „pittice viaggiatrice”-nek, vagyis utazó festőnőnek nevezte Lehel Máriát, aki több mint harminc éven át élt Olaszországban. A megállapítás nemcsak azért találó, mert szinte keresztmetszetében mutatja meg Lehel Mária fordulatokban gazdag, mozgalmas pályafutását, hanem sejtet valamit abból a nyugtalan önkeresésből is, amellyel a művésznő már fiatalon is önnön festői nyelvének a megtalálására törekedett.

Lehel Mária 1906 és 1914 között tanult Nagybányán, előbb Ferenczy Károly, utóbb Iványi-Grünwald Béla tanítványaként. Itt ismerte meg 1906 körül Lehel Ferencet, későbbi férjét. 1911-ben meghívottként részt vett a Nyolcak első kiállításán. Az I. világháború után a pasztell-technika szinte kizárólagossá vált nála. 1924-ben családjával Párizsba költözött, ahol megismerkedett Marc Chagall-lal és Jules Pascin festőkkel. Kiállításai voltak a világ úgyszólván minden nagyvárosában Londontól Rómáig és São Paulóig. Párizsban a századelő modern festészetét tanulmányozta, Matisse követője volt. Képeire jellemző a színek rendkívüli gazdagsága, az árnyalatok egymásba simulása. Az olasz állam több képét megvásárolta a milánói és a génuai múzeum részére. 1944-ben kiállított a Fészek Klubban. A II. világháború alatt majd félszáz képe lett áldozata a bombázásoknak. 1946-ban Genovában telepedett le, és haláláig festőként bejárta egész Európát. Életében Magyarországon már csak egy kiállítása volt, 80. születésnapján, 1969-ben mutatták be munkáit a Kulturális Kapcsolatok Intézetében.

Mivel művei szétszóródtak, elkallódtak a világban, amiként tárlatainak a pontos adatai is elhomályosultak az idők során. A teljes életmű feldolgozása még várat magára. A Libapásztor című képet Lehel Mária 1912-ben, még Nagybányán festette. A művésztelep alkotói ekkor már hátrahagyták a plein air festészet naturalista szemléletét és egy párizsiasabb, Matisse és a fauve által képviselt irány felé fordultak. Lehel ekkor még a határvonalon áll. A Libapásztor kompozíciója utal egykori mesterének festményére, a Fürdő fiúkra (Nyár, 1902), ahol két fiatal meztelen fiú gázol bele éppen a patakba, miközben körülöttük a táj élénken zöldell. Lehel ugyan csak egy fiút ábrázol, aki kergeti elszökött libáját, talán szimbolikusan arra utalva, hogy Ferenczyt ő is elhagyta, hogy Iványinál (az ugyancsak a neósokhoz átpártolt mesternél)  folytassa tanulmányait.