Rőzsehordó (1916)

Remsey festői indulásának szecessziós hangvétele szociális együttérzéssel párosult az 1900-as és 1910-es években, — ekkor festette ,,A bánffyhunyadi koldus"-t, ,,A babacsináló asszony"-t, a „Párkák"-at és az első világháború borzalmait idéző „Sebesültek"-et. Képein feltűntek az elesettek, koldusok és félkegyelműek, akik Elek Artúr szerint, mintha egy Gorkij elbeszélés alakjai lennének. Mednyánszky és Rudnay hatása tükröződött a perifériára szorult emberek iránti érdeklődésében, de az erős kontúrokat és színeket használó stílusa különbözött tőlük, és Ripp-Rónaihoz közelítik. Ugyanakkor Remsey figurái plasztikusak, szoborszerűen töltik be a képteret, enyhén alulnézetre komponálva, amely fokozza expresszív erejüket. "A kemény képletek, a csontok és az izmok hangsúlyozása határozott kontúrvonallal, s mindannak elhanyagolása, ami az emberi testben lágy hatású, a fény-árnyék játék fölületelevenítő hatásáról való lemondás, a síkos festés, és az aszkétai száraz színezés" - jellemzi stílusát Elek Artúr szerint. Remsey a Rőzsehordó asszonyt kiállította 1920-as gyűjteményes kiállításán a Nemzeti Szalonban.