Férfi portré (1931)

Borbereki az erdélyi Rónaszéken született, és a román megszállás elől menekült Budapestre, ahol a mostoha korabeli viszonyok miatt asztalosinasnak állt. Egész napi munka után Podolini-Volkman nmesteriskolájában rajzot tanult. Kétszeri jelentkezés után 1928-ban vették föl a Képzőművészeti Főiskolára, ahol kezdetben Vaszary-növendék volt. Harmadévtől Csók-tanítvány lett és ekkor kezdett el komolyan foglalkozni a festészettel. 1932- ben részt vett a velencei biennálén, a következő évben római ösztöndíjas, és még 1933-ben megrendezik első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban.  1934 őszén - már magyar ösztöndíjjal - ismét visszatér Rómába és itt az Akadémián Ferazzi mester keze alatt freskófestést tanul. Munkájának elismeréseként az „Arte Disegni" kiállításon Róma polgármestere megvásárolta „Római táj" című tusrajzát a város múzeuma számára.
 

Ezután meghívást kapott a szolnoki művésztelepre, ahol Aba-Novák Vilmos biztatására kezdett szobrokat készíteni, és szinte a legelső szobraival már átütő sikerereket ért el. A Magyar Nemzeti Galériában látható a „Tehenes pásztorfiú” (1936), Szentesen van kiállítva a "Magyar kubikos” bronzszobra, amellyel 1937-ben elnyerte a Párizsi Világkiállítás képzőművészeti nagydíját. Borbereki formanyelve az évtized vége felé fokozatosan letisztult, a "Magyar Golgota" vagy "Feleségem portréja" már a későbbi non-figuratív korszaka felé mutat. A második világháború után újult erővel vetette magát a művészeti közéletbe: szabadiskolát szervezett és tisztséget vállalt az Új Művészek Egyesületében, valamint a Rippl-RónaiTársaságban is. A politikai fordulattal azonban csalódnia kellett, emiatt feleségével Olaszországba, majd Kónya Sándor segítségével Dél-Afrikába költözött 1950 tavaszán. Itt vált világhírű elismert szobrásszá, és csak 1970- ben, majd 1982-ben jött haza egy-egy kiállításra.   

Borbereki korai Férfi portréján (1931) nem érződik mesterei (Vaszary, Csók) hatása, sokkal inkább megmutatkozik itt már önálló stílusa, amelyre a redukáló hajlam, a tömörítés, a szigorú megfogalmazás és expresszivitás jellemez. Az arc plasztikussága ennek ellenére nem későbbi szobrászatára utal, inkább közelít Kassák Munka-körére jellemző dokumentarista-felfogásra, valamint a francia kubizmus forma-látására.