Sport & vadászat

(1850 - 1980)

Ismertető

Vadászat, halászat mint téma a művészetben

 

 

A vadászat egyidős az emberiséggel. Őseinknek étel és ruha kellett, s ezekhez a halászat és a vadászat árán juthattak hozzá. A természet, a vad és a vadász hármasának viszonya azonban az utóbbi évezredek során folyamatosan változott. A civilizációs folyamatokkal együtt a vadászathoz olyan kulturális tényezők kapcsolódtak, mint a vallás és a művészet, amelyek később egyre magasabb szintű hiedelmekké, mitologikus hitrendszerré, végül többrétegű rítussá és képzőművészeti alkotásokká fejlődtek. A kezdetekkor, az ősember életében az aktus képi ábrázolása a vadászatot segítő szertartás része volt, a barlangok falán tudatos művészi szándékkal örökítette meg az állatok elejtését. Ugyanis azt hitte, ezáltal meg is valósítja azokat. Évezredekkel később a vadászat egyre inkább elszakadt, mind a varázslástól, mind a művészettől, de az önállósult művészetnek továbbra is kedvelt témája maradt. Nincsen a művészet-, irodalom- vagy zenetörténetnek olyan korszaka, amelyben ne találnánk meg. Ezek az ábrázolások folyamatosan követték a viseletek, a szokások, az aktusok változásait, hogy miképp vált a vadászat a létfenntartáshoz szükséges zsákmányszerzéstől és a hagyományos vadászatimódoktól a főúri szenvedélyig, majd a szabadidős tevékenységig, a sportig.

 

A vadászathoz, mint egyetemes témához tágabb értelemben hozzá tartoznak a mitológiai és vallásos ábrázolások. Ezek főszereplője rendszerint a vadászat és vadállatok istennője, Diana (Artemisz), aki a vadon védelmezőjeként és zsákmányszerzőként egyaránt megjelenthet. Actaeonnal való, a vadász tragikus végzetébe torkolló találkozása – melyet Ovidius Átváltozások című művében örökített meg – ihlető erővel hatott számos reneszánsz és barokk művészre. Ábrázolása a 19–20. századi festészetben és szobrászatban sem veszített a népszerűségéből. A széles körű műveltséggel rendelkező, a klasszikus ókort alaposan ismerő idősebb Markó Károly csaknem tucatnyi képen örökítette meg mítoszának különféle motívumait. Molnár József ugyancsak festett ilyen típusú mitológiai alkotásokat, de ismert néhány „valódi” vadászjelenetet bemutató műve is.

 

A mitológiai és vallásos művek mellett a vadászati ábrázolások az európai művészetben évszázadokon keresztül az uralkodó réteg szórakozását tükrözték, és lényeges szerepük volt a főúri reprezentációban. Hiszen, ahogy Machiavelli írta A fejedelem című politikai tanulmányában, a vadászatra mint a hadvezéri elme és test megedzésének kiváló eszközeként tekintettek. Az uralkodók és főurak gyakran vadászként örökítették meg magukat, és mindenütt valóságos szertartássá fejlesztették a vadászatot. Kedvelt szórakozásuk krónikásaként nemegyszer a legjobb mesterek tudását, tehetségét vették igénybe. A vadászat témájában a 17. századtól kialakultak az úgynevezett: főúri arcképek (vadászati attribútumokkal, kutyával); kifejezetten a vadászat társas szokásaiból kialakuló csoportportrék; hajtást és halászatot ábrázoló zsánerképek; vadászzsákmányt megjelenítő csendéletek. A magyar képzőművészet ilyen műábrázolásokat elvétve mutathat fel (pl. Györgyi Giergl Alajos; Benczúr Gyula; Goró Lajos; Olgyay Ferenc; Helbing Ferenc; Pataky László; Újvári Ignác; Veress Zoltán egyes művei). Közülük Zichy Mihály nemzetközi hírnevet szerzett, amikor négy cár (. Miklós, II. Sándor, III. Sándor és II. Miklós) mellett szolgált Oroszországban. A Romanov-ház mindennapjait megörökítő rajzai és akvarelljei megtalálhatók az egykori cári udvaremlékeit őrző szentpétervári Ermitázsban és a brit uralkodócsalád művészeti gyűjteményében is. Szinyei Merse Pál festette az egyik legszebb vadászat-tematikájú képet. Az Ocui a csendben figyelő vadász (maga a művész) alakjával a szalonkahúzást örökíti meg, a tavaszra készülő, földszagú, ébredő erdő sejtelmes hangulatát felidézve. Mészöly Géza csoportképben festette gróf Zichy Jenő megrendelésére annak vadkacsavadászatát, amely a müncheni realista tájfestészet hagyományát követi. A 19. század legnevesebb magyar állatfestői Pállik Béla és a Vastagh művészcsalád tagjai voltak. Vastagh Géza főként oroszlánképeket, fia, Vastagh György szobrász pedig a magyar háziállatfajtákat, a legkiválóbb tenyészállatokat, lovakat, szarvasmarhákat, juhokat mintázta meg.

 

A 20. század, modern művészet.

 

 

Sport és művészet

 

 

A különböző kultúrák sport- és játékszokásairól való ismereteinket általában műtárgyakra és irodalmi művekre alapozzuk. Pindarosztól tudni, hogy az ókori olimpiai játékokon a részvétel fontosabb volt a győzelemnél, a görög vázaképek és szobrok tudósítanak a sportolók neméről, koráról, testi felépítésükről és az általuk űzött sportágakról. Beni-Hasszán fáraó sírkamrájának falán lehet látni, hogy az óegyiptomiak már játszottak labdajátékokat, Brueghel Gyermekjátékok című képe pedig a 16. századi németalföldi parasztgyerekek kedvenc szórakozásait gyűjti össze. Az irodalomban vagy képzőművészetben ábrázolt sport mindig valamilyen tágabb társadalmi jelenség jelképéül is szolgál. De akként szolgálnak maguk a sportesemények is.

 

A testkultúra, ezen belül a sport - a testi erő, ügyesség versenyszerű bemutatása - és a művészet az emberi művelődés fejlődésének része, illetve eredménye: történeti gyökerük közös. A kultusz, amelyből sport és művészet származik, az egyes társadalmak számára legszentebb dolgokkal függött össze, s általában az egyéni megigazulás vagy önmegvalósítás közegéül is kínálkozott. A sportpálya és a játéktér alighanem minden egységes kultúrában egyaránt „szentély” volt: a társadalmi és a személyes megváltás - az eksztázis vagy katarzisélmény - keresésének helye. Az úgynevezett természeti népek szertartásaiban gyakran szerepel valamilyen futó-, ugró- és dobóverseny, birkózás vagy valamilyen labdajáték, amelyek célja rendszerint az istenek elkápráztatása, a termékenység vagy a csapadék biztosítása, gonosz démonok elűzése vagy az élet meghosszabbítása.

 

Az európai fejlődés, az egyre erőteljesebb polgárosodás újból felvetette - most már más formában - a testkultúra kérdését. Elsősorban Anglia volt a modern sportok kialakulásának színhelye. Az ún. sporting art III. György brit király uralkodása idején alakult ki a 18. században, amikor a vadászatból sporttá alakult tevékenységeket, például a lóversenyzést és a rókavadászatot is a kultúra részévé emelték. Ennek egyfajtája a vadászatot elbeszélő jelleggel bemutató, többnyire a gyülekező vadászokat és a falkát ábrázoló meet-kép, amely a hagyományok szigorú követésén alapul, így elemei a képtípus kétszáz éves angliai története során változatlanok maradtak. A lóversenyek lettek az első korabeli sportábrázolások, megfestették magát a versenyt, a lovasokat és a győztes lovak portréját is. Később a nemesség, illetve a nagypolgárság hagyományos és kiváltságos sportjai mellett megjelentek a szélesebb körben művelt sporttevékenységek, mint az ökölvívás, birkózás, labdarúgás, hosszútávfutás stb. Az ökölvívás a másik legtöbbet megörökített sportág volt. Már a kezdetleges ökölvívó mérkőzéseket is előszeretettel ábrázolták a szobrászok és festők, később pedig a mai értelemben vett profi mérkőzések szenzációit és jellegzetesebb alakjait rögzítették. A modern művészet ösztönzést kapott a sporttól. A modern technikai sportok - kerékpározás, motor-, autóversenyzés, repülés, motorcsónakázás, stb. - szinte kínálták a témát a futuristáknak és az expresszionizmus képviselőinek, akiknek munkáin igen gyakran jelennek meg a sportversenyek. Később a kubizmus is jelentkezett egyes sporttárgyú képeken és plasztikán (pl. André Lhote: Football). A modern sport fejlődésével együtt megváltozott a hivatásos sportolók társadalmi megítélése: kialakult a sztárkultusz. A nézők egyre inkább igényelték a sportversenyeket. A sport modern mítosszá vált és ez szükségszerűen együtt járt a bajnokok bálványozásával. Ezt a jelenséget tükrözte a művészet is. A német impresszionista Max Slevogt, az olasz Ernesto de Fiori vagy az expresszionista Georg Grossa előszeretettel ábrázolták a boxmeccsek hősét és örjöngő közönségét. Az egyik leghíresebb ilyen jellegű alkotást George Bellows amerikai festő készítette, amely egyaránt jól mutatja az ökölvívás-dinamikát és a nézők lelkesedését, illetve ennek embertelen torzulását. A 20. századtól a sport és a művészet kapcsolatának szorosabbra fűzését intézményes formában is többször megpróbálták szorgalmazni. Konferenciákat, kiállításokat szerveztek, de sport és művészet kapcsolatának serkentésére kétségtelenül az olimpiák és művészeti versenyeik voltak a legnagyobb hatással (ezek 1948-tól megszűntek). 

 

A sportnak mint szórakozásnak, testgyakorlásnak és versengésnek a magyarországi meghonosításában kiemelkedően fontos szerepet játszott több közismert arisztokrata (pl. gróf Széchenyi István, gróf Sándor Móric, báró Wesselényi Miklós, gróf Eszterházy Miksa) a 19. században, akik maguk is gyakorló sportemberek voltak, lovagoltak, párbajoztak, később vívtak, célba lőttek, eveztek, úsztak, vagyis személyes példával is elöl jártak, emellett intézmények, díjak alapításával és elméleti munkák publikálásával is hozzájárultak a magyar sport fejlődéséhez. Az első versenysportok ennek következtében az arisztokrácia korábbi fizikai küzdelmeinek, szokásainak a modernizált változatai voltak, melyekkel angliai útjaik során ismerkedhettek meg a fent említett arisztokraták. A legkorábbi sportok: a falkavadászatot, lóversenyt, vívás és az evezés. Az első atlétikai klub, a MAC 1874-ben jött létre. A választmányban még arisztokraták voltak többségben, de a tagságban már a tradicionális középosztályok. A 90-es években induló futball és nehézatlétika sportolói már a kispolgári körökből kerültek ki. A sportok közül a nők kezdetben inkább a szabadidős sportokban vettek részt, mindenekelőtt a kerékpározásban és a korcsolyázásban, de a 90-es évek végétől a versenysportokban is megjelentek. A századelőn elsősorban a tánc- és mozdulatművészet, valamint a különféle életreform mozgalmak (ld. Dienes Valéria, Madzsar Alice, Szentpál Olgal Nagy Sándor és a gödöllői művésztelep) irányították a figyelmet a testre és a mozgásra. A munkásmozgalomban és más társadalmi csoportosulásokban előtérbe került a torna, testnevelés, testedzés, a szabadidő eltöltésének olyan jellemző formái, mint a kirándulás vagy a tömegsportok. A hazai mozdulatiskolák közös pontja a természetre, természetességre és az egészségre való hivatkozás, a test működésének tudatos kontrollja, továbbá a test, mint a lélek állapotáért felelős tényező hangsúlyozása. Ezek a törekvések több ponton érintkeznek, illetve azonosságot mutatnak a korabeli avantgárd színház testfelfogásával. 

 

Az üzleti élet és a tudomány mellett a politika is felfedezte a sportot. Az iskolai testnevelésben már korábban is érvényesültek politikai érdekek, a 20. század újdonsága, hogy a sport révén a szabadidő és a magánélet is ellenőrizhetővé vált. A politikai befolyás növekedésére példa a különféle ifjúsági szervezetek megjelenése. Valamint jellegzetesen a Horthy-rendszer és az ötvenes évek is kialakította a maga testkultuszát. A két világháború között már rendeztek sport témájú kiállításokat, főleg a Nemzeti Szalon Művészet Egyesület és az OTT szervezésében. Az 1934 márciusában tartott Sport-művészeti kiállítás katalógusa szerint a legtöbb mű továbbra is az ökölvívást és a birkózást ábrázolta (pl. Bor Pál: Birkózok; Herman Lipót: Ökölvivó Európa mérkőzés 1934-ben), de szép számmal képviseltették magukat a vizi (Szőnyi István: Evezősök; Pohárnok Zoltán: Evezősök) , téli   (Molnár C. Pál: Műkorcsolyázók) és a technikai sportok (Klie Zoltán: Autóvezető; Guzsik Ödön: Motorkerékpár verseny) is. Az art deco legkedvesebb témái között voltak: a táncosnők, íjazó nőalakok, kutyasétáltatók, az autózás-motorozás, az artisták világa, valamint a modern sport- és társasági jelenetek. A sport és a művészet kapcsolata azonban a felszabadulás után erősödött meg. Már 1945 augusztusában, az első Országos Sport Napok alkalmával az Ernst múzeumban képzőművészeti kiállítást rendeztek sport tárgyú művekből. Majd rövidesen kiírták a Népstadionhoz vezető út szoborcsoportjának pályázatát. Az ötvenes évektől 4-5 évente rendeztek a témában tárlatokat, legutóbb 2012-ben a Magyar Nemzeti Galéria  tekintette végig a 20. századi művészetben a tematikus vagy ikonográfiai analógiákat. 

kapcsolódó műalkotások

Focista (Vintage fotómontázs) (1915)

Kerny István

6,000 EUR

Középkori vadászjelenet (1920)

Muhits Sándor

3,000 EUR

Farsangi korcsolyázás (Around 1932)

Hadzsy Olga

3,000 EUR

kapcsolódó művészek

Beszedits Róza

(1857 - 1943)

Művész megtekintése