Középkori vadászjelenet (1920s)

Az Iparművészeti Iskola növendéke volt. Majd a müncheni, ezt követően a párizsi képzőművészeti akadémia hallgatója lett. Beutazta Olasz-, Német- és Franciaországot, ezalatt főleg templomfestészettel foglalkozott. Hazatérése után a budapesti Iparművészeti Iskola grafikai szakosztályának tanára lett. Az I. világháború idején 1915-ben orosz hadifogságba került. Eleinte a krasznojarszki játékgyár művészeti vezetőjeként, majd 1917 után Moszkvában a grafikai szakiskolák szervezőjeként tovább folytathatta művészi tevékenységét. 1920-ban hazatért, és 1921—1925 között a miskolci művésztelep vezetője és tanára. 1935-től az Iparművészeti Isk. textilszakosztályának vezetője. 1946-ban nyugalomba vonult. Elsősorban illusztrcióiról lett ismert, de szinte minden iparművészeti műfajban (fém művesség, üvegfestés, textil- és gobelin tervezés, hímzés, bútorkészítés, kerámia) dolgozott és sikereket ért el. Kiváló mechanikus; textilgéptalálmánya általánosan elismert lett. 

Az ezermester Muhits Sándor már 1910-től tanította az organikus stilizálást, a formák térbeliségének és színértékeinek a lehető legegyszerűbb eszközökkel való visszaadását, a síkszerű foltban látást és a térben látást, valamint az ékítményes rajzot. Emellett érdeklődött a népművészet és a mesék világa iránt. A Középkori vadászjelenet formájából ítélve szőnyeg terv lehet, amelyen Muhits fríz-szerűen rendezi el az alakokat. A vadászat minden főúri motívuma feltűnik a képen a szarvastól kezdve, a gyöngytúkon és fácánon át a vadászkopóig. Ugyanakkor Muhits nem törekszik a korhű ábrázolásra, inkább mesei szereplőkké alakítja a figurákat, amelyhez jobban illik az álomszerű növényzet és a ragyogó királykék. Muhits a szecessziós motívumburjánzását ötvözi a magyaros témával, amely a gödöllői művészekkel kapcsolja őt össze.