New York (1937 körül)

Gross Jolán életéről nagyon keveset tudni. 1900-ban szü­letett Nyitrán, jómódú nagypolgári csa­lád lányaként. 1918-ban felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol mesterei Edvi Illés Aladár és Berény Róbert voltak. A fehérterror idején azonban elhagyta Magyarországot és Bécsbe ment, ahol egy évig a Kunstgewerbeschule-n Emil Orlik tanítvá­nya. Majd innen is továbbállt, és 1920-ban beiratkozott a berlini Főiskolára Karl Hoferhez. Berlin a húszas években az avantgárd művészet centruma volt, itt gyűltek az expresszionista és konstruktivista művészek (Kandinszkij, Otto Dix, George Grosz), a híres Sturm Galériát itt nyitotta meg Herwarth Walden, és rövid ideig a Bauhaus-iskolának is otthona volt. Gross egész későbbi művészetére hatással volt a Berlinben töltött két év. 

1925-ben az Egyesült Államok­ban férjhez ment Bettelheim Fri­gyes magyar emigráns pzsichológushoz, és Clevelandbe költöztek. Ettől fogva visszamenőlegesen is Gross-Bettelheimként szignálta műveit (keresztnevéből legfelljebb a J betűt jelezve). A festőnő tovább folytatta tanulmányait a Cleveland School of Artban Henry Kellynél. Amerikában tanulta meg a sokszorosító grafikai eljárások mesteri használatát. 1937-ben férjével New York­ba költöztek, eddigre Gross-Bettelheim Jolán az amerikai precizionista iskola kiemel­kedő alakja. Ettől kedve 1956-ig nincs olyan év, hogy munkái ne szerepelje­nek kiállításon valamelyik híres ameri­kai galériában vagy múzeumban. Ezek közül kiemelkedik a New York-i Museum of Modern Art, a Whitney Museum és a Metropolitan Museum of Art. Utóbbi gyűjteményében jelenleg is megtalálha­tó nyolc képe. 

Gross-Bettelheim Jolán művei az amerikai, tehát az 1925 és 1955 közötti időszakában három nagyobb csoportba oszthatóak: az elsőbe tartoznak a nagyváros (előbb Berlin, majd Clevland, New York) és a falanszter-tematikájú alkotások. Ezeken a jellegzetesnek érzett nagyvárosi motívumok és külvárosi attribútumok jelennek meg az ember konkrét jelenléte nélkül: a sürgönydrótokat hordozó póznák, a századelő díszes lámpavasai ugyanúgy a motívumkincs részei, mint a magasfeszültségű vezetékek traverzei, gyárkémények, csőkígyók, hidak, a magasvasút sínjei és vázszerkezetei, korlátok, acélsodronyok és pillérek. Mindezekből egy XX. századi amerikai világváros, akár New York összképe rajzolódik elő, ha nem is az ismert felhőkarcolók megidézésével, de valami mélyebben rejtező tartalom, a nyers külvárosi, ipari rendezetlenség és a féktelenül burjánzó technika humanizálása, műalkotásba rendezése segítségével. Gross-Bettelheim alkotásainak másik nagyobb csoportjába a szatirikus rajzok sorolhatóak, melyek gyilkos, abszurd humorral ábrázolják a nagyvárosi hölgyeket, kávéházi összejöveteleket. Rajtuk a német expresszionizmus és verizmus hatása érezhető: Georg Grosz és Otto Dix néha brutalitásig menő keménysége, elidegenítő, szatirikus hangvétele. Végül a harmadik csoportba a baloldali, antifasiszta művek kerülnek.

A New York c. pasztellkép az első csoportba sorolható. A nagyvárosi kémények és antennák "csúnyaságát" a pasztell finom bársonyossága, melegsége, otthonossága ellentpontozza. A festő ezekben a motívumokban rendet, a tökéletességet, a szerkezetiséget fedezte fel, melyeket funkciójukból kiemelve elvonttá téve őket. Épp ugyanígy, az elvontságban és a tökéletességben a hibát, a szellem hiányát kívánt hangsúlyozni. Gross-Bettelheim pasztellfestményeit csupán egyszer mutatta be önálló kiállításon, annál prominensebb helyen viszont, 1945-ben a New York-i Durand-Ruel Galleryben.