Férfi akt (1911)

Pór Bertalan (1880 - 1964)

Információk

Méret

39 x 27 cm

Technika

Szén, papír.

Ár

8,000 USD

Aláírás

Jelezve jobbra lent: Dr. Ciaclan Virglin úrnak szeretettel Pór Bertalan 1911 június hó 2án

Eredet

Dr. Ciaclan Virgil

Leírás

Az 1911-es év Pór pályájának és a magyarországi modernizmus történetének fontos dátuma. Ekkor rendezte meg Pór ugyanis első gyűjteményes kiállítását a Könyves Kálmán Műintézet kiállítóhelységében, a Nyolcak tagjaként pedig szerepelt a csoport második, Nemzeti Szalonbeli kiállításán. Ezen túl ugyancsak ebben az évben készítette el a Népopera számára első freskóját.

 

Az akt valószínűleg a szintén 1911-ben megfestett Hegyibeszéd című képének széntanulmánya, amelyet Pór Dr. Ciaclan Virgilnek dedikálta. Pór ugyancsak neki ajánlotta az említett mű egyik olajvázlatát is.

 

Dr. Ciaclan Virgil budapesti, nagyváradi műgyűjtő, aki nagyon jó kapcsolatot ápolt a Nyolcakkal. Barátja volt Pór mellett, Berénynek, a Beck-testvéreknek, de mindenekelőtt Tihanyinak, akivel — ha kihagyásokkal is, de — húsz éven át váltottak leveleket. Ennek a barátságnak a legszebb emléke az az arckép, amelyet Tihanyi festett Diacian Virgilről, 1914-ben. Nagy és értékes kortárs művészeti gyűjteménye volt, de hogy ez konkrétan mit tartalmazott, arról nem maradt feljegyzés. 

 

 

Kapcsolódó Témák

Avantgárd

(1905 - 1926)

Hasonló művészek

Schadl János

(1892 - 1944)

Gyenes Gitta

(1880 - 1960)

Gábor Jenő

(1893 - 1968)

Lehel Mária

(1889 - 1973)

Szigethy István

(1891 - 1966)

Ladányi Imre

(1902 - 1986)

Krón Jenő

(1882 - 1974)

Stefan Henrik

(1896 - 1971)

Molnár Farkas

(1897 - 1945)

Johan Hugó

(1890 - 1951)