Pihenő (Around 1940)

Szabados Jenőt 1936 elején hívták be először tartalékos katonai kiképzésre. A hadseregnél töltött időszakot nehezen viselte, ellene volt az ott tapasztalt embertelenségeknek.  A következő évben elnyerte a római magyar akadémia ösztöndíját, és nyolc hónapot Olaszországban töltött, amely döntően befolyásolta művészetét. Az itáliai felfokozott intenzitású színek, éles fények kivilágosították palettáját. Táj- és városképei sokszor felülnézetből, erős rálátással készültek, szerette az átlós átvágásokat, kivágásokat, utcaképein mindig szerepel az ott élő ember.

Az ösztöndíj lejártával visszatért a szülői házba Vecsésre, azonban a nyugodt alkotói munkát mind többször szakították meg a katonai behívások. 1938 nyarától részt vett a Felvidék déli részének visszafoglalásában, 1940 júniustól októberig ismét a hadseregben szolgált az erdélyi bevonuláskor, 1941 tavaszán pedig három hónapig volt távol a Délvidék visszacsatolásakor. Végül 1942 márciusában újból katonai egyenruhát húzott és április végén a szovjet frontra vezényelték, ahol augusztus 8-án Voronyezstől délre, Sztorozsevoje falu mellett tűzharcban esett el.

Szabados szerette az egyszerű, hétköznapi témákat leggyakrabban a munkálkodó vagy pihenő ember és környezete volt, ami megragadta, és ezt méltónak tartotta a megörökítésre. A valóság pillanatszerű megragadása, a kétkezi munkával töltött élet dicsérete tükröződik művein. A Pihenő című olajfestményen a művész az itáliai képeihez hasonlóan felülnézetből, átlós kompozícióba rendezve ábrázolja a megfáradt katonákat. De nemcsak a figurák különféle pihenő testhelyzetekben való megfestésével "meséli el" történetüket, hanem a színek játékával, amely a lemenő nap ernyedt sugárzásán keresztül tudósít a nap végéről. Szabados katonai tárgyú művei jellemzően nem csata közben, hősi pózban jelenítik meg a bakákat, hanem rezignált fásultságban vagy harmonikus zsánerjelenetekben.