Női akt enteriőrben (1908)

Tichy Kálmán (1888 - 1968)

Információk

Méret

19,5 x 22 cm

Technika

Gouache, szén, papír.

Ár

3,000 USD

Aláírás

Jelezve jobbra lent: Tichy febr 908

Leírás

Tichy Kálmán kilenc évvel volt fiatalabb fivérénél, Gyulánál. Neveltetésük, érdeklődésük hasonló volt, mindketten festők és grafikusok lettek. Kálmán hosszabb időt töltött Hollósy Simon mellett Münchenben, majd 1907-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendéke lett. Már diákként is gyakran szerepelt kiállításokon, az Ifjú Művészek Egyesületének tárlatain akvarelljeivel, tollrajzaival aratott sikereket. Finoman stilizált, dekoratív, technikailag is bravúros színes akvatintái Szinyei Merse Pál tetszését is megnyerték. Ösztöndíjjal Olaszországban járt. Érdeklődése mindinkább a sokszorosított grafika művészi lehetőségei felé fordult. A tizes évekből származó hidegtű karcai, mezzotintái, rézkarcai már kiforrott művészről tanúskodnak. 1916-ban a Szent György Céh mutatta be a két Tichy testvér munkásságát. Ekkor Tichy Kálmán nagyobb anyaggal szerepelt, mint Gyula. A Gyűjtő című folyóirat 1916 januári száma több reprodukciót közöl munkáiból. 

 

Tichy Kálmán e korai képe a szecesszió hatása alatt született, és a századforduló fülledt, erotikus atmoszféráját közvetíti. A göcsörtös, szálkás vonalak Egon Schiele aktjaira, a mondén nő tekintete, a kép színvilága Toulouse-Lautrec, az enteriőr és tárgyi világa Rippl-Rónai hasonló témájú műveivel rokoníthatják Tichy alkotását. A papír barnás színét beépíti a kompozícióba, egyszerre a fal és a nő testének bőrszíneként.

 

1918-tóla szülővárosában élt és sokoldalú, megbecsült tagja lett a kibontakozó kisebbségi szellemi életnek. Képzőművészeti tevékenysége mellett szépirodalommal, néprajzi kutatással és gyűjtéssel, történeti kutatással foglalkozott, valamint szépírói tevékenysége is jelentős. 
 

 

 

Kapcsolódó Témák

Háború előtti figurális művészet

(1922 - 1950)

Szecesszió

(1901 - 1921)

Hasonló művészek

Barta Mária

(1897 - 1969)

Gyenes Gitta

(1880 - 1960)

Freund Vera

(1924 - 2012)

Lehel Mária

(1889 - 1973)

Krón Jenő

(1882 - 1974)

Miklósi Ödön

(1881 - 1942)

Bodnár Thomas

(1882 - ?)

Cserepes István

(1901 - 1944)

Szemere Lenke

(1906 - 1993)

Helbing Ferenc

(1870 - 1958)