Gyenes Gitta

1880 - 1960

Életrajz

Gyenes Gitta Budapesten született, 1906-tól Karlovszky Bertalannál kezdett festeni. Később Nagybányán, Bécsben és Rómában is tanult. 1910-től több helyen is kiállított: szerepelt a Könyves Kálmán Szalon, a Művészház és a Nemzeti Szalon tárlatain. 1915-ben részt vett a San Franciscó-i világkiállításon, amelyen ezüstérmet kapott.

 

A húszas években - lánya udvarlójaként - megismerte József Attilát, akinek megfestette portréját. 1928-ban a KUT (Képzőművészek Uj Társasága), a korszak leghaladóbb képzőművészeti egyesületének tagja lett, melynek keretében kiállított többek között Berény Róberttel, Czigány Dezsővel és Szőnyi Istvánnal. 1937-ben a Tamás Galéria rendezett neki tárlatot. Az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) tagja volt, melynek összes megrendezett kiállításán részt vehetett 1939-1944 között. 

 

1941-ben felvették a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségébe. A megszállás előtt 1943. májusában tartotta utolsó tárlatát a Műterem Kossuth Lajos utcai szalonjában, ahol negyven  új temperaképet mutatott be. Az 1944-es német megszállás után számára és családjára a bujdosás és a kényszermunka várt. Ezekben az időkben készítette el a híres Antifasiszta-sorozatát. Halála után több, mint tíz évvel, 1978-ban a Nemzeti Galéria rendezett munkáiból kiállítást.

Related artworks

Lila kastély (1910)

Gyenes Gitta

46,500 EUR

Férfi portré (1930)

Gyenes Gitta

3,700 EUR

Napozó nők (1930 körül)

Gyenes Gitta

900 EUR

Akt kancsóval (1935)

Gyenes Gitta

4,700 EUR

Az Esterházy-kastély parkja Fertődön (Around 1912)

Gyenes Gitta

18,600 EUR

Bácsi kérem ne bántson! (1944)

Gyenes Gitta

5,600 EUR

Női portré (Around 1920)

Gyenes Gitta

5,600 EUR