Álom (1921)

Schadl János apja herceg Festetics Tasziló uradalmi építésze és a Georgikon gazdasági akadémia tanára volt. Középfokú tanulmányai végeztével a keszthelyi gazdasági akadémiára is beiratkozott, azonban művészi pályára vágyott, ezért két évvel később otthagyta az iskolát. Zenei tanulmányokat folytatott Bécsben a világhírű Emil Sauer (1862-1942), Liszt Ferenc egykori tanítványa növendékeként. Kitűnő zenei talentumáról később Kassák Lajos és Bernáth Aurél is megemlékeznek napló-regényeikben.

1915/1916-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly volt a mestere, de a tanév végén hátat fordított a fősikolának is, mivel túl konzervatívnak találta. A kor progresszív művészeivel kereste a kapcsolatot, és csatlakozott Kassák Lajos és a Ma folyóirat köréhez. Rajzkészsége és tehetsége révén rövid formális festői tanulmányok után kész művészként léphetett fel. Ekkori képei expresszívek, formái erőteljesek voltak, majd a kubizmus hatására tömbszerűek lettek. 1918-ban egyéni tárlata nyílt a Ma folyóirat kiállítóhelyiségében, és részt vett a MA III. kiállításán is,  többek között Bortnyik Sándorral, Mattis Teutsch Jánossal, Uitz Bélával, Kmetty Jánossal, Nemes-Lampérth Józseffel, Pátzay Pállal együtt. Schadl az aktivisták közegében egy saját utat, saját stílust képviselt, amelyet később kuboexpresszionizmusként neveztek el. A Tanácsköztársaság bukása után társai külföldre emigráltak, azonban Schadl nem akart menni. Előbb vidékre ment, majd 1922-től végleg Tatán telepedett le, ahol feleségét megismerte. Itthon képviselte a progresszív művészetet, Bernáth Aurél híres expresszionista mappája, sokat merített Schadl művészetéből.

1919 utáni művészetében erősödött a hajlam a transzcendenciára, a spiritualizmusra és a vallásra. A spekulatív formák helyét már az 1910-es évek végén kezdi átvenni a fény, mint formateremtő elv. Ez lesz az életmű főmotívuma, amelynek kibontakozásának útja kiválóan végigkövethető grafikáin. A geometrikus, kubisztikus, de lekerített formák fokozatosan ellágyulnak, egészen addig míg a tárgyak a fény által válnak mintázattá és plasztikai értékké. Az 1920-as évek első éveiben Schadl misztikus méregzöldben és királykékben ragyogó, vízparti tájakat is alkotott. Ide sorolható a most látható Álom című nagyméretű olajfestmény, melynek hátteréül minden bizonnyal már a tatai tavak szolgáltak. A sűrű, sötét, burjánzó és kavarodó növényzet között a fény itt-ott áttör, egészen transzcendens atmoszférát teremtve. Az expresszív szókimondást a szimbolista talányossággal váltja fel, a konkrét képi látvány kódolt jelentések hordozója. Nem maga a táj lényeges, hanem egy új, szabályos és belső struktúrák mentén felépülő, titokzatos szellemi energiákból táplálkozó világ víziója. Schadl értelmezése szerint a sötétséghez a negatív erők tartoznak. Az Álom beleillik az I. világháború utáni misztikus, vallásos, árkádiai témákat feldolgozó festészeti vonulatba, amely az általános válság, szorongás és veszélyeztetettség-érzet kifejezője volt. Másrészt, amelyet hajtott egy tiszta, emberek és országok feletti, általános törvények révén irányított, isteni energiákból táplálkozó világ iránti vágy.