Dési Huber István

1895 - 1944

Életrajz

Dési Huber István tanulmányait megszakítva, több évig szakmunkákat tanult, majd 1914 önkéntesen bevonult a katonaságba. Négy év katonaság után visszatért Désre aranyművességet tanulni. 1921-ben Pestre költözött, hogy a Polgár-féle ezüstárugyárban dolgozzon, miközben esténként az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta. 

 

1924–27 között barátjával, Sugár Andorral Milánóban dolgozott és Krón Béla műhelyében elsajátította a rézkarcolás technikáját, mellyel szerepelt a firenzei nemzetközi rézkarckiállításon és a torinói Quadriennálén is. Visszatérve Magyarországra, kiállította lapjait a Mentor könyvkereskedésben, majd 1928-ban linómetszet-sorozatát a Kovács Szalonban.

 

1929–33 között szanatóriumi kezelésekre szorult, ám nem hagyta fel a kemény munkát: kiépítette módszeres festői világát, miközben tanulmányokat írt esztétikai nézeteiről. 1930-ban részt vett a Tamás Galéria Új progresszív művészek című csoportkiállításán, valamint a szocialista képzőművészek Vasvári utcai közös műtermének megalapításában. 1934-ban kommunista felforgatás vádjával letartóztatták, majd elengedték. 1935-ben súlyos műtéten esett át. 1938-ban nagy sikerrel szerepelt Barcsay Jenő és Székessy Zoltán társaságában az Ernst Múzeumban. 1941-ben a Népszavában publikálta Tanulmány a negyedik rend művészetéről című írását, amely komoly vitákat kavart. 1944-ben tüdőszanatóriumba szállították, ahol alig néhány nappal a halála előtt értesült, hogy elnyerte a Szinyei Társaság tájképdíját. 1958-ban posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Emlékkiállítását 1964-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg.

 

Dési Huber képzőművészeti alkotásai és művészetelméleti írásai egyaránt fontos részei a hazai művészettörténetnek. Festészete két témaköré csoportosult: a társadalom, valamint a természet ábrázolása, konstruktív szerkesztésű, expresszív stílusban. 

Related artworks

Csendélet az ablakban (1930-as évek dereka)

Dési Huber István

4,000 USD

Gyárudvar (1938 körül)

Dési Huber István

2,000 USD