Életrajz
A Magyar Képzőművészeti Főiskolára 1956-1961 között járt, mestere: Hincz Gyula. 1967-től Bécsben és Budapesten él. 1975-1977 között Kreativitás – Vizualitás szakkört vezetett a Ganz-Mávagban Erdély Miklóssal (Kreativitási Gyakorlatok). 1981-1983 között fotó- és filmszakkört vezetett a Szépművészeti Múzeumban (Indigó csoport); 1987-1991: a Magyar Iparművészet Főiskolán vendégtanárként audiovizuális gyakorlatokat tartott; 1990-től tanár a Magyar Képzőművészeti Főiskola interdiszciplináris festőosztályán.
A 60-as évek elején érzékeny, organikus és groteszk formákban gazdag rézkarcokkal indult pályája (Melegház, 1963; Holtak háza, Pompei sorozat, 1964). Geometrikus fonadék, kompozíciós háló, kitöltve biomorf elemekkel jellemző munkáira, egyes esetekben ábrázoló jellegűek, másutt asszociatívak. A későbbiekben pedig definiálhatatlan formákat készített felületi kezeléssel. A folyamat nyilvánvalóan az absztrakció felé haladásról szólt, mint az 1963-1964-ben készült Fiore esetében, ahol erősen rusztikus hullámfelületet teremtett. A 60-as évek közepén a “pszichorealisztikus” rézkarcok korszaka lezárult, s rendkívül hamar kibővült eszköztára: kollázsok, applikációk (pl.: szőr), gyűrések, a rajzokat elfedő rétegek jelentek meg az addig alapvetően tradicionális technikával előállított művein (PB 0, Hegy és ember, rézkarc, 1969). Az eltakarás, elfedés, elrejtés motívuma, amely későbbi munkáiban is fontos szerepet játszott, már ekkor megjelent.
A 60-as évek végén kezdett konceptuális műveket készíteni, ahol eszköztára a fotóhasználattal, perszonális akciókkal is bővült, mint a Nagyon magasról leejtett lemez (fotó, mélynyomás, 1970), ahol a lemez leejtése fotón jelenik meg, együtt a deformált lemez képével. Ez a fajta személyes jelenlét több munkán is megfigyelhető (Utcakő akció, fotósorozat, 1971). Ebben az időben fordult figyelme a matematikai indíttatású sorozatművek, természeti akciók, s a szeriális munkák felé. A rendkívül változatos anyagok – gallyak, gézzel lefedett különféle csomagocskák, ágak, kalászok, nádszálak stb. – növekvő-csökkenő rendszerbe sorolásával alkotott tárgyakat (Mennyiségtábla, szalma, papír, 1972; Mennyiségtáblák 3., különböző anyagok falapon, 1972), majd ugyanennek a matematikai rendszernek “elvonatkoztatott”, geometrikusan absztrahált festészeti és plasztikai (relief) változatait, majd a mágikus négyzeteket is létrehozta (Mennyiségtábla 6., farostlemezek, falap, műanyagfesték, 1972).
Maurer sorozatműveinek másik nagyobb csoportja a jel- és nyomhagyás problémaköréhez sorolható. Igen változatos műformák tartoznak ide: a pedotypiák, melynek első darabja a V. május 1-i felvonulása mesterséges talajon (1971), ahol a “sétatér” harmada festékkel beszórt, gyűrött papírtéglalap, a többi pedig fehér papír, ezen sétál, s hagyja lábnyomait másfél méter átmérőjű körben a “privátfelvonuló”. Ennek az ideának kiteljesítése volt 1976-ban a Helikon Galériában, a közönség aktív közrejárkálásával megvalósított pedotypia is.
A jelhagyás és jeltörlés megteremtése, dokumentálásának ellentéte, az ellentétes irányú mozgások jellemzőek szöveghasználatú sorozatművein is (Inkább madár lennék 1-4, 1971; Szónyomok, Akkumuláció 1-2, 1973). ~ process art tevékenységének harmadik vonulata a fázisfotó sorozatok csoportja, a minimális mozgások kutatása, ahol összekapcsolódik a mennyiségtáblák rendszerező struktúrája és a jelhagyás gondolatrendszere (Reverzíbilis és felcserélhető mozgások, 1972). A minimális mozgások folyamatainak megtervezett rögzítése igazán már az újabb eszköz, a film segítségével történt. ~ művészetében a helyváltoztatás, mint központi fogalom és gondolat folyamatosan jelen van, fotón és filmen egyaránt, s azt a hatást vizsgálja, amit két vagy több tárgy egymással kapcsolatba lépő, egymásra rétegződő mozgásrendszere kivált (Displacement-sorozat, 1972-83; Relatív lengések, 1973).
A 70-es évek derekán indult a Kvázi-képek sorozata, melynek teremtő elve a továbbiakban folyamatosan jelen van ~ művészetében. Egy geometrikus raszterrendszer valamely részletét véletlen kiválasztással kiemeli, felnagyítja, s elhelyezi a síkban, majd később a térben is (Széria ábra két Kvázi-képpel, 1976; Kvázi-kép véletlen adatok szerint, 1977). Ugyancsak a 70-es évek második felében készíti az eltolódások és a 4-ből öt típusú képsorokat is. Az előbbieknél egy négyzetet átlósan feloszt, majd az így keletkezett paralelogrammákat eltolja egymáshoz képest. Technikai és anyagi szempontból igen változatos tárgyegyüttesek jönnek létre: grafika (Egy négyzet széttolása, papír, 1974); objekt (Egy négyzet széttolása, faobjekt, 1974; Eltolhatás, fotó falapon, rádió, 1976). A 4-ből öt típusú képsorok rendezőelve a különböző típusú tárgyak és formák, osztások különféle rendbe való sorolása, pl.: négy négyzet ötféle tagolása, kihagyásokkal és színekkel, egy répa öt pozíciója és hasonlók (4-ből 5, objekt, 1976; 4-ből öt szériák, akril falapon, 1979; 5-ből 6, akril falapon, 1979).
A 70-es évek vége a kísérleti filmek mellett az elrejtett struktúrák problémakörének újabb, grafikai megvalósítását hozták: a Rejtett struktúrák frottázs-sorozat úgy jött létre, hogy ~ a hajtogatott papírlapot a lap alá hajlítja, s az így létrejövő struktúra rejtett marad, a különféle geometriai egységek már nem létező formák lenyomataivá lesznek (Rejtett struktúrák 1-3., frottázs, 1977-79). Mindez a 80-as évek elején értelemszerűen vezetett a Zsilipekhez, a fénnyel, folyadékkal, porral végzett struktúraanalízisekhez. ~ egy 1972-es munkájához, a Széljelzésben (szénpor falapon) felvetett gondolathoz nyúlt vissza, amikor újra a különféle anyagok mozgásviselkedési vizsgálatába és nyomhatásuk rögzítésébe fogott (Zsilipek, fotó, krétapor papíron, 1980).
A 80-as évek másik döntő fejleménye volt, a Kvázi-képek kiszínesedése és kilépése a térbe. A színekkel megkülönböztette és kiemelte a síkokat és mennyiségeket, s formázott vásznakat hozott létre (Kvázi-kép No. 86, 1983). A Kvázi-képek szisztémája, mely egy előre kidolgozott, mennyiségi változásokat (mozgást) jelző, nagymennyiségű variációs lehetőséget biztosító szabályrendszer alapján jött létre, aleatorikus kiemeléssel, kombinálódott a hideg és meleg színek hierarchiájával. A program kiteljesedése 1982-1983-ban valósult meg, amikor Dieter Bogner felkérte a buchbergi kastély toronyszobájának kifestésére. A Térfestés tervek (akvarell, papíron, 1980-82) “szabásmintájának” megfelelően a síkban megtervezett színes raszterrendszert a 14 m2-es térre vetítette ki és festette meg az illuzionisztikus teret. A festés részleteit és folyamatát fotósorozaton és filmen dokumentálta (Térfestés, 58 mm, színes, 1982-1983; Térfestés. Buchbergi projekt, BBS, video, ff, 16 perc, 1983).
A 80-as 90-es évek fordulóján ezt a programot folytatta: a kváziképek színvilága a különböző fény- és megvilágítási viszonyok hatására folyamatosan megváltozott, s ezt a jelenséget újra és újra megfestette, ez a Relatív kváziképek sorozata. A téri lehetőségek is tovább bővültek, formázott vásznai “leléptek a falról” (Ledőlt Quasi-kép alapformával, falap, akril, 1986-91; Quod libet No. 2., farostlemez, akril, 1991), vagy a síkon belüli görbült formák is bekerültek eszköztárába (Vegyes téri viszonyok IV. No. 9., fotó, gouache, karton, 1993-96).
A 90-es évek második felében a nyolc standard színből álló kompozíciós rendszert oldottabb váltotta fel (Hommage à Monet sorozat), majd a görbült síkok és a tér problémája került művészete fókuszába (Görbült sík, homorú, rétegelt falemez, 1996; Görbült sík, szárnyas, rétegelt falemez, 1996). A fény- és színkapcsolatok folyamatos modulációjának megvalósítása a Raszterközi Quasi-kép sorozat lényege, amely a Displacements (Áthelyezés) műegyüttes két évtizeddel későbbi továbbvitele is (Raszterközi Quasi-kép, Displacements 74, a megfigyelés tárgya, rétegelt falemez, akril, 1997; Az RQD 74, augusztus 9-én 5.15-kor, rétegelt falemez, akril, 1997). ~ filmművészeti tevékenysége szorosan összefügg képzőművészeti munkásságával, annak szerves része, ugyanakkor a média vizuális lehetőségei mellett (kép, szín, mozgás) egyéb eszközeit – zene, beszéd, zaj, szöveg – is rendkívül kreatív alkotóként használja. Igen szerteágazó művészeti tevékenysége a tudatos és tervezett, konstruált műteremtés mellett helyenként nem nélkülözi az iróniát és humort. ~ pedagógiai, művészet- és kiállításszervezői tevékenysége is nagy jelentőségű.
