Életrajz
A Képzőművészeti Főiskolán a Munkácsy hagyományokat tovább adó Révész Imre növendéke volt. Vele járt 1918-ban Nagybányán is, mint harmadéves művésznövendék. Mégis Benkhard Ágostot vallotta mesterének, akinek négy évig tanársegédje volt az újjászervezett Főiskolán.
Természettanulmányai a posztnagybányai stílus jegyében fogantak. Miskolc környékén festett képei poézissel megfogott különös tájaknak hatnak a misztikus ellenfényben. Előszeretettel festette a tompa fényszitálást, a napkelte, napszállta, eső utáni pára, kora ősz fényhatásait. Figurális képei is komoly készültségről tanúskodnak. Aktkompozíciói könnyedek, légiesek, szimbolikus mellékmotívumokkal hangszereltek. 1928-tól, e csaknem tíz éves periódus után nagyon eltérő hangú képek következtek. A fiatal művész piktúrájában stíluskereső nyugtalanság jelentkezett. A nagy változás a Nemes Marcell féle olaszországi ösztöndíjas útja után következett be. Abbahagyta a motívum festést és illusztratív témákhoz fordult. Az ég, a víz, a föld, álomszerű képekké alakulnak vásznain. Látományai félhomályban lejátszódó színpadképek. Érzékletes légkört teremt figurái köré. Ködös álomvárosai eszünkbe juttatják Aba-Novák olasz városképeit. Képzeletgazdag, bizarr kompozíciós ötleteit súlytalan, lebegő színek és dekadensen finom formák jellemzik. Ennek a korszaknak termését az 1931-es Ernst Múzeumban rendezett csoportkiállításon mutatta be, kritikusainak meglepetést okozva.
Tépelődő útkeresése és betegsége is hosszabb időre távoltartotta minden nyilvános szerepléstől, sőt talán az alkotástól is. Nem ismerjük 1933—36 között létrejött műveit. A szerényen háttérbe húzódó művészre 1937-től a szakmai közvélemény ismét felfigyelt. A kiállításokon a legjelentősebb művészekkel szerepelt együtt. 1939-től pasztellezett. A kréta mesteri kezelése jellemzi, kezdetben kontúros később egyre inkább foltfelülettel megoldott képei erőteljesek és finomak.