Női portré (1926 körül)

A képzőművészeti főiskolán Réti Istvánnál, azután Párizsban tanult. 1924. és 1926. a Szinyei Társaság pályázatán kitüntető elismerést nyert. A következő egy évtizedben fel-feltűnt a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum csoportkiállításain. 1930-ban a párizsi divatról tudósított az Esti Kurirnak, 1932-ben hozzá ment Spitz Endréhez, és a házasságkötési kishírek szerint ekkor még Párizsban tartózkodott.

Leicht Lilly portréja mestere, Réti hatásáról tanúskodik, ami a (foltozó, puha) festésmódot illeti, valamint abba a klasszicizáló irányba illeszkedik, ami a két világháború között egész Európa művészetében végigvonult. A művészek egy része a háborús borzalmak, szélsőséges érzelmek után a harmóniát, az állandóságot, a  hagyományokhoz való kapcsolódásokat keresték. A Szőnyi István körül kialakuló kör, az árkádiai-festészet, majd később a római iskolások képviseltek itthon az újklasszicista irányt. Leicht női figurája, akár egy modern madonna, szomorú megnyugvással tekint a nézőre, fejtartásával egy finom "s" formát leírvva.