Bányavidék (1960)

Somos Miklós 1951-1957 között járt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol mestere Fónyi Géza volt. Az ötvenes évek közepétől vett részt országos kiállításokon. A konstruktív festészettel rokon egyéni stílusa, melyet Perneczky Géza lírai realizmusnak nevezett, a 60-as évek elejére alakult ki. Szuggesztív erejű festményeire reliefszerű, erős plaszticitás, kötött szerkesztés, zárt leegyszerűsített formák, redukált színhasználat a jellemző. Munkaábrázolásainál, tájképeinél, aktjainál és portréinál túllép a valóság egyedi jegyein. Festészete leginkább Barcsay Jenő, Domanovszky Endre és Kondor Béla korabeli képeivel vonhatók párhuzamba. 1963-ban Hódmezővásárhelyen kerámiaképeket is készített. A hetvenes évek elején festészete megújult. Komor jelenetek helyett, színesedő palettával kubo-szürrealisztikus tereket, csendéleteket festett, majd a nyolcvanas évekre művei még oldottabbá váltak. 

A Bányavidék Somos Miklós egercsehi bányászképeihez tartozik, amelyek még mint Derkovits-ösztöndíjas festett a művész 1960-ban. "Három hónapot töltött a művész az egercsehi bányászok között, nem témát jött »keresni​«, hanem meg akarta ismerni a bányászokat, a munkaruhás, bakancsos, egyszerű embereket" - írja a Népújság 1961-ben. Somost a természetnek, a környezetnek a végsőkig leegyszerűsített formái érdeklik, melyek rendszerint síkban tart. Világa zárt világ, az ember körül formálódó természet, az ember alakította, emberszabású táj világa. A természet sohasem válik ellenségessé — ellenkezőleg, mindig a figura léptékéhez igazodik, azt öleli körül. Korai képeire jellemző a rusztikus hatású felületkezelés és a föld színek árnyalatainak használata.