Schubert Ernő

1903-1960

Életrajz

Tanulmányait Fényes Adolfnál kezdte. 1924-től tanult a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Réti István és Csók István volt a mestere. Az 1920-as évek végén csatlakozott az emigrációból hazatérő Kassák Lajos folyóirata, a Munka köré szerveződő fiatalok csoportjához. Avantgárd művészeti elképzelései miatt többedmagával; Kepes Györggyel, Korniss Dezsővel, Trauner Sándorral együtt kizárták a főiskoláról.

 

Festészetére elsősorban a francia kubizmus, Picasso, Braque művei hatottak. 1932-ben volt absztrakt művészeti kiállítása a Tamás Galériában. Az 1930-as évek közepétől keveset festett, helyette főként textil- és bútortervezéssel, lakberendezéssel foglalkozott. Iparművészeti tevékenységét elsősorban a Bauhaus, valamint a magyar népművészet formavilága inspirálta. 

 

A harmincas évek második felétől gyakori látogatója volt a szentendrei művésztelepnek, amelynek 1946-ban rendes tagja lett és nagy szerepet játszott a Régi művésztelep átszervezésében.

 


1945 után túlnyomórészt szervezői tevékenységet fejtett ki, a Kommunista Párt rendezvényeit szolgáló dekorációs vállalatot alapított és vezetett. 1948-1952-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola igazgatója, majd haláláig ott tanított.
Emlékkiállítását 1978-ban rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában, majd 1986-ban a Szentendrei művésztelep galériájában.

Related artworks

Fiatal férfi (Around 1928)

Schubert Ernő

1,200 USD