Lossonczy Tamás

1901 - 2009

Életrajz

Kezdetben joghallgató volt, 1923-ban kezdte a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Bosznay István és Vaszary János voltak mesterei. A Főiskolán 1926-ban végzett, majd 1929 és 1931 között Kaesz Gyula tanítványaként járt az Iparművészeti Főiskolára. Tanulmányutakon volt Párizsban és Amszterdamban, az utóbbi utazáson Bodon Sándor építésznél tartózkodott.  A húszas évek végén térkonstrukciókkal kísérletezett és egy darabig felhagyott a festéssel. Molnár Farkasnál dolgozott belsőépítészként. Felesége, Lossonczy Ibolya szobrászművész biztatására vett újra ecsetet a kezébe 1939-ben. Már ekkor megjelentek a később jellegzetessé váló ikerháromszögei.


1934-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagja lett. 1945 és 1946 között az Európai Iskola tagja, majd az iskolából kivált, nonfiguratív alkotók Elvont Művészek Csoportjához csatlakozott 1948-ig. 1957 - 1968-ig a MÜM 18. számú szakmunkásképző intézetben szerkezettant tanított.  Kapcsolatot ápolt az induló neo-avantgárd festőkkel, de szorosabban nem vett részt tevékenységükben. A hetvenes évektől művészetében felerősödtek az expresszionista, szürrealista hatások. 


1985-ben megkapta az Érdemes művészi díjat vehetett át.1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt. 1994-ben Kossuth-díjban részesült. Idős korában is aktívan dolgozott, rendkívül gazdag életművet hagyva maga után.  

Related artworks