Wessel Zoltán

1910 - 1992

Életrajz

Keveset lehet tudni életéről és műveiről. 1920-ban volt I. osztályos a IV. kerületi belvárosi főreáliskolában. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult 1928 és 1933 között, majd a miskolci művésztelepen képezte magát. Mestere Réti István volt. 1933 márciusában a Szinyei Társaság ifjúsági kiállításán tűnt fel először a neve. Vácott működött rajzpedagógusként. A Nemzeti Szalon és az OMIKE csoportos kiállításain szerepelt. 

 

1938-ban az Izraelita Polgári Leányiskolában dolgozott Vácott, 1940-ben Budapesten tanított helyettesítőként a PIH gimnáziumában. Maradt a váci iskolában, legalábbis 1942-ben szerepel az iskola tanárainak listáján. Az OMIKE Művészakció 1942-es, harmadik kiállításán vett részt vízfestményeivel. 

 

Wessel Zoltán bátyja, Imre és édesapjuk is festőművész volt. Mind ketten Auschwitzban pusztultak el. A háború után Zoltán a Pesti Izraelita Hitközség gimnáziumának rajztanára volt. 1952-ben részt vett az Ernst-Múzeum „Magyar-Szovjet Barátság” című kiállításán egy Gorkijt ábrázoló olajképpel. A Színháztörténeti Intézet őrzi a Latabár Kálmánról 1955-ben festett képét. Haláláról a hír 1992 decemberében jelent meg a Népszabadságban.

Related artworks

Akt (1935)

Wessel Zoltán

2,800 EUR