Muzslai Kampis Margit

1898 - 1981

Életrajz

Muzslai Kampis Margit 1916-tól 1923-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Csók István, Glatz Oszkár és Lyka Károly tanítványa volt. A főiskola szervezésében, Csók István, Rudnay Gyula és Pécsi Pilch Dezső vezetésével az 1920-as években nyaranta többször, 1923-ban pedig ösztöndíjasként vett részt a pécsi művésztelep festőstúdiumain. 1925-ben megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság dicsérő elismerését. Tagja volt a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportjának, a „női Új Nyolcaknak”, 1931-ben részt vett a szervezet közös csoportos kiállításán a Nemzeti Szalonban.  Festészetére ekkor az art deco és az expresszionizmus hatása jellemző, a konvencionális témák határozott kontúrokkal és színes, stilizált dekorativitással jelennek meg. Ebben az időszakban (az 1930-as években), olajfestmények és grafikák mellett murális munkákat is vállalt, valamint folyóirat-illusztrációkat készített és könyvborítókat tervezett. Az 1920-as években kötött házasságot Kampis Antal (1903-1982) művészettörténésszel, később elváltak.

 

Az 1950-es években, amikor Kampis Antal az ÁVH börtönébe került, Muzslai Kampis Margit fiaival előbb Ceglédbercelen, majd visszaköltözve Budapestre, különböző albérletekben lakott. Még 1948 júliusában az Úttörővasút egyik állomásépületének homlokzatán az „Úttörő Köztársaság színes álomvilágát” ábrázolta, utána viszont kénytelen volt felhagyni a művészettel.  A Budapesti Várostervezési Intézetnél, a BUVÁTI-nál vállalt munkát műszaki rajzolóként. Innen ment nyugdíjba 1961-ben.

 

Ezután Miklós fiához Kaposvárra költözött, majd 1962-ben Pécsre. 64 évesen itt Pécsett kezdte el újra a művészi munkát. Erre az öregkori festészetre egy fiatalosan friss – nem a korábbi festői erények fáradtságából létrehozott, s nem a korszak megélhetési festészetének elvárásaihoz igazodó  – autonóm festői világ megteremtése jellemző. Csendéletein, táj- és városképein a szűk motívumkészletből építkező geometrikus absztrakcióhoz közelítő formák egységes színfoltjai puritán egyszerűséget jeleznek. A Janus Pannonius Múzeum – ahol az 1960-as és 70-es években többször vállalt alkalmi rajzolói és dekorációs munkákat – két alkalommal is rendezett műveiből kiállítást.

Related artworks