Kurucz D. István

1914 - 1996

Életrajz

Kurucz D. István 1914-ben Hódmezővásárhelyen született. Jelentkezett a budapesti Iparművészeti Iskolába, onnan került Szőnyi magániskolájába 1933-ban. A Képzőművészeti Főiskolára a következő évben iratkozott be, ahol 1941-ben végzett. 1935—36-ban a Tornyai-társaság titkárának, Galyasi Miklósnak javaslatára szülővárosa ösztöndíjat szavaz meg neki. Megfordult Réti István, Benkhardt Ágost és Rudnay Gyula osztályán, de talán legnagyobb hatással Szőnyi István és Nagy Sándor voltak rá, akiktől a freskótechnikát sajátította el.

 

1942-ben Rómában ösztöndíjasként tanult. Itt állítja ki első műveit. Hazatérése után, 1943-ban itáliai termését Hódmezővásárhelyen mutatta be. Budapesten első kiállítását 1947-ben rendezték meg a Műcsarnokban. Ezután Kurucz D. a fővárosba költözött és a Kossuth Akadémia képzőművész körének vezetője lett.

 

1949-1959 között tanársegédként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-1952 között megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. 1953-ban vásárhelyi házában és műtermében megnyílt a Képzőművészeti Alap 8. sz. művésztelepe. Jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Számos tanulmányúton járt, megfordult többek között Japánban, Mongóliában, Algériában. 1962-ben kiállított a XXXI. Velencei Biennálén. 1964-ben a pápai pártház számára elkészítette a Tanácsköztársaság harcait bemutató falképeket. Megszervezte és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, valamint a Hortobágyi Alkotótábor elnöke volt.

 

Kurucz D. István művészetét és etikai alapállását tekintve az ún alföldi festészet folytatója. Fiatalon járt a Szocialista Képzőművészek gyűléseire, monumentális, közösségi művészetet akart létrehozni. A főiskolán ehhez kereste a megfelelő tanárokat (Szőnyi, Nagy) és formát. A freskófestészet és a temperafestés újrafelfedezésében minden bizonnyal olaszországi ösztöndíjas évei is szerepet játszottak. Első korszakában, a negyvenes években készült művein érződik Derkovits Gyula hatása, témái gyakran a vidéki élet mindennapjait ábrázolja. A táj és az ember kapcsolatának két főtípusa jellemzi: az egyik monumentálisra magasítja fel az alakokat, akik szinte betöltik a teret szabálytalan képkivágásokat létrehozva, amely a korabeli szociofotók ismeretéről vallanak (pl. Disznóvásár, 1939; Tyúketetés, 1943). A másik típusnál a táj kapja a hangsúlyosabb szerepet, teljességét kisméretű, ellenfénybe állított figurákkal ellenpontozza.

 

Képein az ún. gesso eljárást alkalmazza. A lemezre gipszalapot tesz, erre rakja fel keveretlenül az olajtemperát. Végül a kész festményt meleg viasszal bevasalja, amellyel fokozza és tartósítja a festéket.

 

A II. világháborút követően kompozíciós módszerei egyszerűsödnek, képein azonban a paraszti életforma realitásai már nem a társadalmi mozdulatlanság, hanem a céltudatosan és hasznosan élt emberi élet, az erkölcsi értékek szimbólumaiként jelennek meg (Halászok, 1945, Földosztás, 1946). Más műveiben a mezei munka civilizálódását ábrázolja, a táj új típusú, “társadalmasított” s vele a 60-as évek kollektivizálódott Alföld-képét teremti meg (Cséplés, 1958; Aratás, 1960). Az alföld problémakörhöz kapcsolódnak a 60-as években megszaporodó tájábrázolásai is, amelyek fő témája a mély horizontú, legtöbbször ember nélküli alföldi táj mindent magába olvasztó végtelensége (Fehér tanyák, Tél, 1963).

 

Pályája utolsó harmadában festett Hortobágy-ábrázolásai immár a természet mélyebb struktúráit megismerő és átélő ember újszerű látomásai. Több pannó- és freskóterve, így a Mohácsi csata és a Hajdúság története vázlatstádiumban maradt, vagy csak részben került kivitelezésre. Elméleti kérdések is foglalkoztatták, több cikket, tanulmányt írt a rajztanítás, a művészképzés, a műkereskedelem és a művészetpolitika kérdéseiről.

Related artworks

Falurészlet (1961)

Kurucz D. István

4,700 EUR