Csendélet az ablakban (1930-as évek dereka)

Gimnáziumi tanulmányait félbehagyva többféle szakmával próbálkozott, végül nyolcévi hányattatás után 1914-ben önként katonának állt. 1918-ban hazatért Désre, ahol apja mellett kitanulta az aranyművességet. 1921-ben Pestre költözött, s a Polgár-féle ezüstárugyárban dolgozva az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta. Első, kiállításon való szereplése a Podolini iskola tárlatán 1924-ben volt. Még ebben az évben megélhetési okból és egyben művészetismeret szerzés céljából Sugár Andorral Olaszországba ment. Milánóban letelepedve, mint aranyműves helyezkedett el. A múzeumokban alaposan megismerkedett az olasz művészettel, gyakorlati téren pedig Krón Bélánál kitanulta a rézkarckészítés alapjait. A fekete-fehér technika határozza meg ezt a korszakát, kisebb számban pasztellek is készültek. 1927-ben a nehezedő megélhetés miatt visszatértek Magyarországra azzal a szándékkal, hogy egy-két év múlva majd Párizsba utaznak. Első periódusának munkáit mutatta be Sugár Andorral együtt a Mentor Könyvkereskedésben 1928-ban. 

Dési-Huber művészi fejlődésének új szakasza ezután kezdődött. A belga Frans Masereel és Bortnyik Sándor tízes évek végén készült konstruktív-expresszionista munkái hatottak ekkor rá. Az elméleti megalapozottság publikációkkal párosulva a húszas évek végén erősödött meg munkásságában. Dési számára a kubista csendélet volt az a műfaj, amelyben az új szocialista művészet nyelvét ki lehetett dolgozni. A csendéleteken ábrázolt jól ismert tárgyak - a hangszerek, poharak üvegek mellett megjelentek az akkori baloldali kultúra kellékei, szimbólumai képein. 1930-ban részt vett a Tamás Galéria Új progresszív művészek című csoportkiállításán, valamint a szocialista képzőművészek Vasvári utcai közös műtermének megalapításában, s újfent bemutatkozott a Kovács Szalonban. 1934-ban kommunista felforgatás vádjával feleségével együtt letartóztatták, de bizonyítékok hiányában mindkettőjüket szabadon engedték. Dési az 1930-as évek derekától szoros kapcsolatban állt a szentendrei festők egy részével, többek között Modok Máriával, Barcsay Jenővel. Az évtized második felére kubisztikus képeit expresszionista munkák váltották fel. Kállai Ernő egy újjászülető magyar expresszionizmust vélt felismerni Dési festészetében. 1935–36-ban ismét szanatóriumba került, s súlyos műtéten esett át. 1937-től Rákoscsabán, 1938-ban Bátorligeten dolgozott, s nagy sikerrel szerepelt Barcsay Jenő és Székessy Zoltán társaságában az Ernst Múzeumban. 1941-ben a Népszava karácsonyi számában publikálta Tanulmány a negyedik rend művészetéről című írását, amely komoly vitákat kavart. 1944. január 15-én a budakeszi tüdőszanatóriumba szállították, ahol nemsokára meghalt. Sokrétű és tudatos művészete két meghatározó élményből táplálkozott. Az egyik a társadalmi élmény, osztályának, a proletariátusnak a sorsa, a másik a festői: a természet összegezése Cézanne, a kubisták és az expresszionisták nyomán. Dési Huber életműve a modern magyar művészet szocialista vonulatának kimagasló teljesítménye. 

Dési Huber harmincas évekbeli műveinek egyik gyakran visszatérő kompozíciós megoldása, amikor az enteriőrt, a csendéletet és tájat kapcsolja össze, oly módon, hogy a belső és külső teret nyitott vagy becsukott ablak választja el egymástól. De az ablak nemcsak elválaszt, hanem mint a képek szerkezeti középpontja, a részeket össze is kapcsolja. A Dési hagyatékából előkerült ceruzarajzon az ablak jelenlétére csupán a visszatükrözések utalnak. A két tér, a kinti és a benti együtt ábrázolásában érzékített világ egyedül a formák, a tárgyak objektivitásában és dologiságában azonos. Dési ebben az időben Cézanne művészetét és annak a kubistákra való hatását kutatta, számára a kubista csendélet volt az a műfaj, amelyben az új szocialista művészet nyelvét ki lehetett dolgozni.