Hadzsy Olga

1880 - 1954

Életrajz

Hadzsy Olga (Braun Olga). Középiskoláinak elvégzése után a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, az akvarellfestészetet Neogrády, az olajfestést Deák-Ébner Lajos mesterektől tanulta és elnyerte az iskola kiállítási akvarell-díját. A Főiskola elvégzése után egy évi tanulmányútra utazott Párizsba, ahol a Grand Channier iskolát látogatta, itt Prof. Ingalbert és Lucient Simon tanítványa volt. 1907-ben Londonban folytatott stúdiumokat, majd 1910-ben Münchenben kopírozta Kupeczky és Holbein egyegy művét a magyar állam részére. 1911-1912-ben Rómában dolgozott.

 

1910 óta kiállítója a Műcsarnoknak, a Nemzeti Szalonnak és az Ernst-Múzeumnak. 1911-ben Hágában, a Künstlerbund kiállításán. Turinban és Amsterdamban szerepelt műveivel. Főleg portré- és tájképfestészettel foglalkozott és mint gyermekarcképfestő. Megfestette gróf Mailáth, gróf Telekyné, gróf Almássy, gróf Vay és még számos más társadalmi előkelőség családi arcképeit. Budapest látképe a Svábhegyről című műve a Székesfővárosi Múzeum tulajdonában van. Tagja a Képzőművészek Egyesületének és alapító tagja a Nemzeti Szalonnak. 

Related artworks

Farsangi korcsolyázás (Around 1932)

Hadzsy Olga

3,000 USD